Kamatdöntésre vár a tőzsde

Vágólapra másolva!
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 122,61 pontos emelkedéssel, 27.518,90 ponton nyitott hétfőn. A pénteki záró értékéhez képest 0,45 százalékkal erősödött.
Vágólapra másolva!

Enyhe emelkedés várható hétfőn a Budapesti Értéktőzsdén. Dobár Péter, a CIB elemzője szerint kisebb erősödéssel indulhat a kereskedés, és alapvetően a Mol határozhatja meg az index mozgását.

Az elemző az olajrészvény piacán optimista kereskedésre számít. Véleménye szerint a Mol árfolyamában a felvásárlási sztori lecsengése után egyre inkább a fundamentális tényezők tükröződnek, így a csúcsra emelkedő olajár kedvezően hat a papír árára. Az OTP árfolyamában iránytalan kereskedésre számít a CIB elemzője, de a Monetáris Tanács délutáni várt kamatcsökkentése élénkülést hozhat a bankpapír továbbá a Magyar Telekom kereskedésében. A gyógyszer részvények semlegesen teljesíthetnek.