Már csak 6 százalékkal nő a cseh GDP

Vágólapra másolva!
Mérséklődött a cseh gazdaság növekedése a második negyedévben, a bruttó hazai termék (GDP) növekedése éves összehasonlításban 6 százalékos volt - jelentette be pénteken a cseh statisztikai hivatal.
Vágólapra másolva!

A második negyedévben a GDP-növekedésre a legnagyobb befolyással a háztartási kiadások emelkedése, a beruházások, a csökkenő munkanélküliség volt.

Az első negyedévben a pontosított adatok szerint a GDP-növekedés 6,4 százalékos volt. A korábbi statisztikai adat 6,1 százalékos GDP-növekedést mutatott ki.

A statisztikai hivatal GDP-növekedése alacsonyabb, mint amilyent a gazdasági és a pénzügyi szakértők vártak. Például David Marek, a Patria Finance fő gazdasági elemzője 6,5 százalékos növekedést jósolt a második negyedévre. Az idei harmadik és a negyedik negyedévre azonban az előrejelzések is a gazdasági növekedés mérséklődését várják.

Az egész idei évre az elemzők 5,2-6 százalékos csehországi GDP-növekedéssel számolnak. A cseh pénzügyminisztérium hivatalos becslése 5,8 százalékos, míg a Nemzetközi Valutaalap 4,8 százalékos GDP-emelkedést jósol. David Marek szerint azonban reális a 6 százalékos erősödés.