Enyhén gyengült a forint a bankközin

Vágólapra másolva!
A forint az előző napival közel megegyező árfolyamon nyitott kedden a bankközi piacon, majd a nap folyamán óvatosként jellemzett kereskedés közepette enyhén gyengült. Az eurót négy órakor 250,75/85 forinton jegyezték, szemben az előző délutáni 250,40/50 forinttal. A nap folyamán elért legerősebb árfolyama 251,20 forint volt.
Vágólapra másolva!

Az árfolyamgyengülés érintette a forint regionális társdevizáit és a feltörekvő térségek devizáit is, beleértve a zlotyt és a dél-afrikai randot is, mely utóbbi egy százalékot is gyengült a nap folyamán, mielőtt szépített volna.

Ennek oka egyrészt az IMF figyelmeztetése, hogy a másodlagos jelzálogpiaci válság miatt elsősorban az Egyesült Államokban nagy valószínűséggel gazdasági visszaesés következik be, ami ismét némileg visszafogta a kockázatvállalási hajlandóságot a pénzpiacokon. A gyengülést támogatta a jen és a svájci frank erősödése is.

A dollár folyamatosan gyengült a nemzetközi devizapiacokon az eróval szemben a nap folyamán. A reggeli 1,4070 körüli árfolyam délutánra 1,4140-re módosult.

A budapesti bankközi kereskedelemben a dollárt 177,40/50 forinton jegyezték délután az előző napi 177,65/75 után.