Tovább emelkedett a tőzsde

Vágólapra másolva!
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 692,43 pontos emelkedéssel, 26 325,87 ponton zárt szerdán. Az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 2,70 százalékos erősödés.
Vágólapra másolva!

A pozitív nemzetközi hangulatnak köszönhetően emelkedtek az árfolyamok a budapesti börzén. Másrészt a közelmúltban tapasztalt esések pozitív korrekciója történt a BÉT-en - közölte Szatmári Tamás, a Raiffeisen Bank üzletkötője.

Emelkedtek a nyugat-európai tőzsdék is, a régióban a magyar "teljesítmény" átlagosnak mondható - tette hozzá.

Az OTP-részvények ára 205 forinttal, 2,41 százalékkal 8705 forintra erősödött, 25,2 milliárd forint értékben kötöttek rá üzleteket.

A Mol a nap végére 1070 forinttal, 4,25 százalékkal erősödött, 26 270 forinton zárt, a papír forgalma közel 16 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom-papírok közel 2 milliárd forintos forgalommal 16 forinttal, 1,76 százalékkal erősödtek, 927 forinton zárták a kereskedést.

A Richter-részvények 36 000 forinton zártak, ami az előző napi záróárhoz képest 430 forintos, 1,21 százalékos erősödés. A papír forgalma közel 4 milliárd forint volt.

A kis- és közepes részvények ármozgását tükröző BUMIX 60,89 ponttal, 1,86 százalékkal erősödött, 3332,19 ponton zárt.

[origo]/MTI