Tovább tart a csökkenés a tőzsdén

Vágólapra másolva!
Mintegy 1,7 százalékos, 467 pontos mínuszban, 27 017 ponton zárt a BUX-index szerdán. A BÉT-en több mint 67 milliárd forint értékben születtek kötések. A nagyobb részvények közül csak a Mol tudott némi értéknövekedést felmutatni, a többiek értéke csökkent.
Vágólapra másolva!

A Budapesti Értéktőzsdén szerdán tovább folytatódott a részvények árfolyamcsökkenése, a legtöbb papír negatívban fejezte be a kereskedést.

A Mol volt az egyetlen jelentősebb szereplő, amelyik nem veszített értékéből. Az olajipari cég papírjaival több mint 22,5 milliárd forintos forgalomban kereskedtek, árfolyama 0,29 százalékot, 75 forintot erősödött, és így 26 250 forinton zárt.

Az MTelekom valamivel több mint 1 százalékot gyengült, a 10 forintos árfolyam-csökkenés eredményeképp 930 forinton fejezte be a szerdai kereskedési napot. Az MTelekom papírjaira több mint 1,8 milliárd forint értékben születtek kötések.

A nagyok közül az OTP értékpapírja szenvedte el a legkomolyabb árcsökkenést. A 3,68 százalékos, 356 forintos mínusz után a bankpapírok 9320 forinton zárták a kereskedést, amelyben közel 34,5 milliárd forintos forgalmat bonyolítottak le. A negatív nemzetközi hangulat eroteljesen hat a magyar bankpapírra, valamint a pénzügyi szektor szerte a világon erős eladói nyomás alatt áll - kommentálta a gyengélkedést Tapaszti Attila, a Takarékbank elemzője.

A Richter szintén jelentősebb veszteséget volt kénytelen elkönyvelni, részvényei 2,63 százalékkal, 995 forinttal lettek olcsóbbak. A gyógyszergyár papírjai így 36 805 forinton zártak, kötések 4,7 milliárd forint értékben születtek rájuk.

A másik gyógyszeripari társaság, az Egis részvényeinek értéke is csökkent. A 0,69 százalékos, 150 forintos árcsökkenést 1,16 milliárd forintos forgalomban érte el, és 21 650 forinton zárt.

A szerdai napon a kisebb papírok forgalmát összesítő BUMIX-index értéke is csökkent.