Veszteséggel zárta a félévet a Bookline

Vágólapra másolva!
A Bookline.hu adózás utáni vesztesége 55,15 millió forint volt 2007 első félévében, az egy évvel korábbi 41,24 millió forintos veszteség után - közölte a társaság szerdán a magyar számviteli szabályok alapján készített, nem konszolidált tőzsdei gyorsjelentésében.
Vágólapra másolva!

A jelentés szerint a társaság vesztesége az új tevékenységek beindításának költségigényessége miatt nőtt. A Bookline beindította szlovák internetes oldalát, továbbá a félév végén megkezdte a CD és drogéria termékek internetes árusítását. Az internetes könyvkereskedelem területén 50 százalék körüli piaci részesedéssel bíró cég értékesítési árbevétele éves összehasonlításban 84 százalékkal nőtt, 898,3 millió forint volt az első hat hónapban.

A vállalat anyagjellegű ráfordításai 80 százalékkal 812,6 millió forintra nőttek, a személyi jellegű kiadások pedig az előző évinek több mint a duplájára, 103,4 millió forintra emelkedtek. Az üzemi tevékenység vesztesége 56,35 millió forintot tett ki 2007 első félévében, egy évvel korábban pedig 41,21 millió forintot. A társaság mérlegfőösszege 2,19 milliárd forint volt a félév végén, ez több mint négyszerese az előző évinek.

A növekedés oka a társaság alaptőkéjének 50 százalékos megemelése 900 százalékos árfolyamon. Mivel a cégbíróság a beszámolási időszak után jegyezte be a tőkeemelést, az abból származó 1,5 milliárd forintnyi befizetés a bankbetétek, illetve a rövid lejáratú kötelezettségek sorokon szerepel. A Bookline.hu alaptőkéje az emeléssel 491,25 millió forintra nőtt a korábbi 327,5 millió forintról.