Négy és fél millió T-Mobile-előfizető

Vágólapra másolva!
A T-Mobile ügyfeleinek száma elérte a 4,5 milliót, ezzel a cég megerősítette a magyarországi GSM-szolgáltatók között a kezdetek óta meglévő elsőségét.
Vágólapra másolva!

Winkler János vezérigazgató-helyettes, a T-Mobile vezetője szerint a telített piacon a növekedés motorja a következő években elsősorban a széles sávú mobilinternet lesz, amely iránt a vártnál nagyobb érdeklődés mutatkozik.

A T-Mobile idén a tervek szerint megtöbbszörözi mobilinternet-előfizetőinek számát - olvasható a közleményben.

A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) korábbi tájékoztatása szerint tizenhárom évvel a GSM-szolgáltatás magyarországi indulása után az idén áprilisban a mobiltelefon-előfizetések száma meghaladta a lakosság lélekszámát.

Így száz lakosra már 100,4 előfizetés jutott, miután a három mobilszolgáltató ügyfeleinek száma ötvenezerrel 10 millió 108 ezerre nőtt áprilisban.

Az április végi adatok alapján a T-Mobile piaci részesedése 44,39 százalék, a Pannoné 34,23 százalék, a Vodafone-é 21,37 százalék volt.