ÁPV Zrt.: Eredményes az autóbusztender

Vágólapra másolva!
Az ÁPV Zrt. Igazgatósága 2006. július 20-i ülésén döntött arról, hogy az üzleti célú befektetések előirányzatból összesen 5 milliárd forint alaptőke-emelést hagy jóvá 23 Volán-társaság részére. A Volán-társaságok az 1995-ben megkezdett autóbusz-rekonstrukciós program keretén belül új elővárosi autóbuszok beszerzésére használhatták fel a rendelkezésre bocsátott forrást.
Vágólapra másolva!

Az ÁPV Zrt. támogató döntését követően ez év februárjában jelent meg a Volán-társaságok igényfelmérésén alapuló új elővárosi autóbuszok szállítására és forgalomba helyezésére kiírt három, egymástól független, nyílt közbeszerzési pályázaton való részvételre vonatkozó felhívás.

Az ÁPV Zrt. Igazgatósága 2007. május 24-i ülésén alapítói határozat kiadásával jóváhagyta a tulajdonában lévő Autóbusz-Invest Kft. által új, környezetkímélő Euro4 motorral szerelt elővárosi autóbuszok beszerzésére kiírt közbeszerzési eljárások eredményét.

Az eredményhirdetésekre a mai napon került sor. A 11,8-11,9 méter hosszúságú, új, kéttengelyes, elővárosi szóló autóbuszok szállítására és forgalomba helyezésére kiírt pályázatra három ajánlat érkezett. A nyertes a KRAVTEX Kereskedelmi Kft., mely 30 millió forint plusz áfa egységárért, maximum 85 db buszt szállíthat az erre a típusra igényt bejelentő Volán-társaságok számára.

A 12,9-13,5 méter hosszúságú, új, kéttengelyes, elővárosi szóló autóbuszok szállítására és forgalomba helyezésére kiírt pályázatra egyetlen ajánlat érkezett az Alfa Busz Kft.-től, amely 44,8 millió forint plusz áfa egységárért, maximum 38 db buszt szállíthat az e típusra igényt bejelentő Volán-társaságok számára.

A 17,8-18,7 méter hosszúságú, új, elővárosi csuklós autóbuszok szállítására és forgalomba helyezésére kiírt pályázatra négy ajánlat érkezett. A nyertes a VOLVO Hungária Kft, mely 66,9 millió forint plusz áfa egységárért, maximum 23 db buszt szállíthat az e típusra igényt bejelentő Volán-társaságok számára.

Az ÁPV Zrt. nyilvános, egyfordulós pályázat keretében hirdeti meg értékesítésre a Honvédelmi Minisztérium kezelésében lévő három gazdasági társaság kisebbségi részesedését, a HM ARMCOM Kommunikációtechnikai Zrt.-ben, a HM ARZENÁL Elektrotechnikai Zrt.-ben, valamint a HM CURRUS Gödöllői Harcjármű-technikai Zrt.-ben.

A hivatkozott törvény melléklete szerint az említett cégeknél a tartós állami tulajdoni hányad 50 százalék plusz 1 szavazat, amely felett a tulajdonosi jogokat továbbra is a honvédelmi miniszter gyakorolja. A részvénycsomagok limitára a minisztérium értékelése és javaslata alapján a HM ARZENÁL Zrt. és HM ARMCOM Zrt. esetében 1,1, a HM CURRUS Zrt. esetében 5,3 milliárd forint.