Többen építkeznek a jó idő miatt

Vágólapra másolva!
Az építőipari termelés márciusban a kiigazítatlan adatok alapján 3,6 százalékkal, munkanaptényezővel kiigazítva 4,7 százalékkal emelkedett a bázishoz képest, míg az év első három hónapjában a termelés 3,3 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakáét - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
Vágólapra másolva!

Az építőipari termelés 2007 februárjában mind kiigazítatlan adatok alapján, mind munkanaptényezővel kiigazítva 9,5 százalékkal emelkedett 2006 februárjához képest, szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazítva a termelés 4,1 százalékkal volt magasabb az előző havinál. Az idén az év első két hónapjában a termelés 2,9 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit.

Tavaly márciusban az építőipari termelés 15,1 százalékkal, munkanaptényezővel kiigazítva 13,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a termelés márciusban 5,1 százalékkal volt magasabb az előző havinál. A múlt év első három hónapjában az építőipari termelés 7,9 százalékkal emelkedett.

A szerkezetkész épületek és egyéb építmények építése márciusban 10,1 százalékkal emelkedett, január-márciusban összességében megegyezett a 2006. évi azonos időszakival. A márciusi növekedést a híd- és útépítéssel foglalkozó, 50 fő feletti szervezetek termelésének emelkedése okozta.

Az épületgépészeti szerelés márciusi termelése 10 százalékkal, a befejező építésé 5,4 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól.

Az épületek építésének volumene kiigazítatlan adatok alapján 6,8 százalékkal csökkent, az egyéb építményeké ezzel szemben egyötödével nőtt 2006 márciusához képest. Évkezdettől az épületek építése 0,6 százalékkal, az egyéb építményeké 7 százalékkal emelkedett. Szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazítva az épületek építése 4,8 százalékkal csökkent, az egyéb építményeké 3,3 százalékkal emelkedett februárhoz viszonyítva.

Az építőipari vállalkozások márciusban kötött új szerződéseinek volumene 44 százalékkal volt kisebb az előző évi kiugróan magas bázisnál. Ezen belül az épületek építésére kötött új szerződések volumene csaknem 28 százalékkal, az egyéb építmények építésére kötötteké kétharmadával csökkent. Az év első három hónapjában kötött szerződések volumene 42 százalékkal maradt el a 2006. évi magas bázistól.