Önkormányzatok kötvényeit is garantálják

Vágólapra másolva!
A Hitelgarancia Zrt. mostantól az önkormányzatok által kibocsátott kötvényekre, illetve a legalább 25 százalék erejéig önkormányzati tulajdonban álló vállalkozások hiteleire is vállal készfizető kezességet.
Vágólapra másolva!

A társaság tavaly nyitott az önkormányzatok felé, amikor vállalta, hogy a helyhatóságok hiteleire is vállal kezességet. Mostantól pedig befogad olyan garanciakérelmeket is, amelyekben önkormányzati kötvényre kér garanciát a bank és a hitelfölvevő.

A társaság egyúttal bejelentette azt is, hogy olyan vállalkozások hitelfölvételét és kötvénykibocsátását is elő tudja mozdítani garanciavállalásával, amelyekben az önkormányzati tulajdoni hányad meghaladja a 25 százalékot, így az új termék a kkv törvényi definícióját meghaladó társaságok hiteleire is lehetővé teszi a garanciavállalást. Az önkormányzati kötvények garanciadíja a hitelösszeg 1 százaléka, az önkormányzati cégeké pedig 1,6 százaléka évente.

A tavaly útjára indított önkormányzati hitelgarancia lehetőségével eddig összesen 8 helyhatóság vagy önkormányzati szövetség élt.