Bevált a stratégiai irányváltás a legnagyobb hazai gyümölcslégyártó Sió-Eckes Kft.-nek, 2006-ban növekedési pályára állították a céget. A balatonszéplaki vállalat a több mint 4,5 milliárd forintos forgalombővülés mellett üzemi eredményét tekintve is kiemelkedő, 70 százalékos növekedést könyvelhetett el. Az elmúlt évben a makrogazdasági környezet kiszámíthatatlansága a fogyasztókat is elbizonytalanította, a magyarországi gyümölcslépiac vezető szereplője mégis sikeres évet zárt. Ez a dinamikusan bővülő gyümölcslé-értékesítésnek és a Szentkirályi ásványvíz tavaly megkezdett forgalmazásának köszönhető Fazekas Endre, a cég ügyvezető igazgatója szerint.
A belföldi értékesítés növekedése mellett 2006-ban bővült a cég exportja is, elsősorban a környező országokba. Az exportértékesítés azonban így is mindössze a teljes forgalom 3,5 százalékát, 3 millió litert képvisel.
Idén a vállalat tovább kívánja erősíteni piaci pozícióit, és átlag feletti forgalomnövekedést tervez. A gyümölcsleveknél 4-5 százalékos, az ásványvizeknél 20 százalékos bővülést szeretnének elérni. Az árbevétel előreláthatólag eléri a 18 milliárd forintot.
Az eredmény várhatóan nem haladja meg a 2006. évit, mivel a jelentősen emelkedő költségeket és a termékdíjat a cég nem hárítja át a fogyasztókra, illetve a többlet árbevételből eredő forrásokat a cég a piacépítésre, a hosszú távú növekedés fenntartására fordítja.
Az elmúlt év jelentős és meghatározó stratégiai döntése volt a Szentkirályi Ásványvíz Kft.-vel kötött tízéves együttműködési megállapodás. Ennek nyomán a Sió-Eckes Kft. lett a Szentkirályi ásványvíz kizárólagos magyarországi forgalmazója, s az együttműködés megteremtette annak lehetőségét, hogy az értékesítési és disztribúciós szervezet tekintetében a legerősebb gyümölcslégyártóként a Sió-Eckes felzárkózzon a két nagy multinacionális üdítőital-gyártó mögé.
A Balaton-parti gyümölcslégyártó piaci részesedése az AC Nielsen piackutató adatai szerint 2006-ban mennyiségét tekintve elérte a 18,9 százalékot. Értékét tekintve ennél többet, közel 25 százalékot tett ki a gyümölcslevek piacán, amely 5 százalékkal bővült a tavalyi év során, így elérve a fejenkénti 40 literes fogyasztást. A magasabb minőséget képviselő százszázalékos gyümölcslevek szegmensében a cég 28,7, illetve 33,7 százalékos részesedést mondhat magáénak. A gasztronómiai értékesítés területén a gyümölcslevek között 47 százalékos piaci részesedést ért el tavaly.