Hamecz István az OTP Banknál folytatja

Vágólapra másolva!
A Magyar Nemzeti Banktól kap erősítést az OTP Alapkezelő Zrt. igazgatósága. Hamecz István, az MNB távozó ügyvezető igazgatója, aki az elemzői csapatot vezette, március elsejétől lesze a testület elnöke. 
Vágólapra másolva!

A Magyar Nemzeti Bank távozó ügyvezető igazgatóját, Hamecz Istvánt választotta az igazgatóság elnökévé az OTP Alapkezelő Zrt. igazgatósága március 1-jei hatállyal - közölte az alapkezelő kedden a Magyar Tőkepiacban.

Az új vezető Holtzer Pétert váltja az OTP Alapkezelő elnöki posztján. Holtzer Péter 2005. március 21-től 2007. február 18-ig töltötte be az igazgatóság elnökének tisztét. Ezt megelőzően 2002 márciusától 2005. március 21-ig az OTP Alapkezelő vezérigazgatója volt. Szalai Sándor, az OTP Alapkezelő vezérigazgatója az MTI-nek elmondta, hogy Holtzer Péter a szakmaváltás mellett döntött, és az alap- és vagyonkezelői tevékenységet elhagyva a tanácsadói területen kíván dolgozni.

Az alapkezelő igazgatóságába Hamecz Istvánon kívül két másik új igazgatósági tagot is választottak, Simon Pétert és Gáti Lászlót. A vezérigazgató szavai szerint az alapkezelő igazgatóságában történt változások az OTP-csoport regionális működésének erősítése irányába mutatnak. A bankcsoport az alap- és vagyonkezelés területén is több országban kíván megjelenni 2007-től. Ezen a területen Magyarországon kívül eddig csak Bulgáriában volt aktív. A kijelölt stratégia megvalósítása a munkaszervezésben is igényel változásokat, ami szintén az igazgatóság kibővítését indokolta - mondta Szalai Sándor.

Hamecz István az MTI-nek elmondta, hogy március elsejével közös megegyezéssel távozik az MNB-től. A hír szerinte senkit sem lepett meg, piaci körökben is ismert volt. Kijelentette, hogy távozási szándéka a jegybanktól nincs összefüggésben a vezetőváltással az MNB élén, az erről szóló megállapodást is a jegybankelnök-jelölt megnevezése előtt írták alá.

"Úgy éreztem, már eleget voltam ebben a munkakörben, ez már nem jelentett megfelelő kihívást számomra" - fogalmazott a jegybank vezető közgazdásza. "Egy alapkezelő vezetése teljesen más típusú tevékenység, mint amit eddig végeztem, ezért is vállaltam el az OTP Alapkezelő vezetését" - tette hozzá Hamecz István.