Fotex: az ingatlavagyon hozhat árfolyamemelkedést

Vágólapra másolva!
A Fotex Első Amerikai-Magyar Vagyonkezelő Nyrt. tavaly 808 millió forint veszteséget könyvelt el adózás után, szemben az egy évvel korábbi 7,5 milliárd forintos pozitív eredménnyel - közölte a társaság szerdán. Az ingatlan vagyon azonban óriási felértékelődést hozhat az árfolyamba.
Vágólapra másolva!

A csoport jelentős ingatlanvagyonnal rendelkezik: a portfólió 860 ezer négyzetméter belterületi föld és 377 ezer négyzetméter felépítményből, 252 önálló ingatlanból áll, ezt mintegy 90 milliárd forintra becsülik ami részvényenként 1273 forintot jelent. A Fotex 683 forinton zárt kedden.

A csoport konszolidált, nem auditált, a nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) alapján összeállított gyorsjelentése szerint az eredmény alakulására nagy mértékben hatott a cégcsoport folyamatban lévő átalakítása, ami a tevékenységi körök változásán túl a konszolidációba vont társaságok körében bekövetkezett jelentős változást is magában foglalja.A csoport adózás előtti vesztesége 583 millió forint volt, szemben az egy évvel korábbi 8 milliárd forintot meghaladó nyereséggel.

Az értékesítés nettó árbevétele megközelítően 50 százalékkal, 18 milliárd forintra csökkent. A csoport exportbevétele 98,4 százaléka, míg a belföldi konszolidált forgalma 52,8 százaléka lett a megelőző évinek. Az árbevétel alakulását nagymértékben meghatározta az optikai üzletág értékesítése, valamint a műszaki kiskereskedelem megszüntetése. A bázisidőszakban megszűnt két üzletág adataival korrigáltan a csoport forgalma 84,3 százaléka a bázisidőszakinak.A bruttó fedezet 9,2 milliárd forint volt, míg 2005-ben 17,6 milliárd forintot tett ki.

Az üzemi tevékenység vesztesége 453,3 millió forint volt, egy évvel korábban az eredmény meghaladta a 173 millió forintot. Az üzemi szintű eredmény csökkenésből 412 millió forintot tesz ki a műszaki és optikai üzletág konszolidációs körből történt kikerülése miatti eredménykiesés. Hozzáfűzik, hogy jelentős többletveszteséget jelentett a kiskereskedelmi hálózat felszámolásából eredően a fotó és telekom üzletág, valamint a bútor kiskereskedelem visszafejlesztése.A pénzügyi műveleteken realizált 2005-ös 8 milliárd forintos eredménnyel szemben tavaly a csoport 130 millió forintos veszteséget könyvelt el ezen a mérlegsoron. Az eredménycsökkenés okai közé sorolja a társaság, hogy a bázisidőszakban a pénzügyi műveletek egyéb során szerepelt az F-O Optika Fotó Kft. üzletrészének, valamint két külföldi leányvállalatának értékesítéséből származó nyereség, illetve a Keravill Rt. konszolidációból történő kivezetésének hatása.

A működési költségek a megelőző évinek mintegy felére, 9,7 milliárd forintra csökkentek.A