Ezreket érint, de gyógyítható a gyerekkori leukémia - (x)

Vágólapra másolva!
Vajon mi az első dolog, ami eszébe jut Önnek, amikor meghallja a "gyermekleukémia" szót? Az emberek többségének nagy valószínűséggel egy gyógyíthatatlan gyermek bukkan fel lelki szemei előtt. Pedig a tudomány állása - ellentétben az 1950-es évekkel, amikor mindössze 10% élte túl a betegséget - ma már lehetővé teszi, hogy a leukémiás gyermekek mintegy 75%-a teljesen meggyógyuljon, feltéve, ha adottak a megfelelő körülmények.
Vágólapra másolva!

A kutatók most világszerte és Magyarországon is azért küzdenek, hogy ez az arány még magasabb legyen, itthon azonban számos nehezítő tényezővel kell megküzdeni. Súlyos gond például, hogy nem minden gyermekonkológia rendelkezik az összes létfontosságú - néha több százmillió forintot is meghaladó - speciális készülékekkel, de az is gond, hogy a leukémiás gyermekek közül sokan élnek távoli, elszigetelt kistelepüléseken. Ezekből az okokból adódóan a gyermekek viszonylag gyakori szállítást igényelnek, ami viszont csak olyan különleges, "steril" légtechnikai rendszerrel ellátott körülmények mellett valósulhat meg, amely az agresszív kemoterápia miatt legyengült immunrendszert megóvja az életveszélyes vírusfertőzések ellen.

Az Együtt a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány ezért indított nemrégiben kampányt speciális, gyermekonkológiai sürgősségi betegszállító mentőautók megvásárlására. Az Alapítvány kuratóriumi elnöke, Fodor Zsuzsa elmondta, hogy igazán szívet melengető és megható érzés volt látni azt a minden remélt mértéket meghaladó egyöntetű társadalmi megmozdulást, amelynek köszönhetően január elején az Alapítvány 22.000.000 Ft-os adományt adhatott át a Heim Pál Gyermekkórház és a Debreceni Egyetemi Klinika onkológiai osztályának Gyermekonkológiai Sürgősségi Betegszállító Mentőautók megvásárlásához.

Forrás: [origo]
Fodor Zsuzsa: Vannak még feladatok

Mindez azonban - sajnos - nem jelenti azt, hogy a leukémiás gyermekek ellátása terén ne lennének még megoldandó feladatok. A kuratórium elnöke a következő évben az egyik legfontosabb feladatnak tartja, hogy az onkológiai osztályok országszerte rendelkezzenek egy hazánkban még ritka, speciális különleges légtechnikai rendszerrel ellátott, csökkentett csíratartalmú kórteremmel, úgynevezett steril boksszal, amely javítja az agresszív kemoterápiás kezelésen átesett leukémiás gyermekek túlélési esélyeit. Azért létfontosságú ez, - fejti ki - mert ennek hiányában az immunológiai szempontból teljesen védtelenné váló szervezet nem tud védekezni a vírusfertőzések ellen. A steril bokszban az agresszív kemoterápián átesett gyermekek hetekig élnek teljesen elszigetelt, steril körülmények között, amely bár nagyon nehéz feladat egy gyermek számára, mégis ebben az esetben életmentő jelentőségű.

Amikor egy gyermek leukémiában megbetegszik, az egész család - szülők, testvérek, nagyszülők - élete fenekestül felfordul - folytatja. Elég, ha azt elmondom, hogy egy leukémiás gyermek gyógyítása speciális megközelítést igényel, hiszen a leukémiás gyermek ténylegesen gyógyultnak csak a teljes tünetmentességtől számított 5 év elteltével tekinthető. Általában javulások és visszaesések sűrűn követik egymást, és az utókezelések is évekig elhúzódnak.

Fodor Zsuzsa a mostani időszakot a közelgő személyi jövedelem bevallás miatt különösen fontosnak tartja a gyermekleukémia felszámolásáért vívott küzdelemben, hiszen ilyenkor minden adófizetőnek lehetősége nyílik személyi jövedelemadójának 1%-áról valamilyen nonprofit szervezet számára rendelkezni. Egyedülálló lehetőség ez többszinten; egyrészt most végre az adófizető állampolgár dönthet adója felhasználásnak legalább egy részéről, és ezzel párhuzamosan úgy támogathat egy nemes ügyet, hogy ezúttal ez neki még apró kiadást sem jelent. Ennek ellenére sajnos tavaly csak minden negyedik adózó élt ezzel a lehetőséggel, bár évről évre egyre többen szánják rá azt a mintegy 5 percet, ami az adócsomagban lévő rendelkező nyilatkozat kitöltésével jár.

A kuratórium elnöke mindenesetre bizakodó, hiszen az Együtt a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány olyan kiemelten közhasznú alapítvány, amely 2003-as megalakulása óta áldozatkész támogatói segítségével több, mint 62 millió Ft-tal támogatta a leukémiás gyermekek gyógyítási feltételeinek korszerűsítését. Az Alapítvány élen jár a gyermekdaganatos betegségek felszámolásáért vívott küzdelemben és emiatt nagy ismertségnek és társadalmi megbecsültségnek örvend. Felbecsülhetetlen segítséget nyújthat minden egyes számunkra felajánlott 1%-os rendelkezés, szó szoros értelmében életeket menthet.

A kiemelten közhasznú Együtt a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány adószáma 18181036-1-41.

Az 1%-os felajánlásról - az önadózókat kivéve, akiknek a határidő 2007. május 21.- legkésőbb 2007. február 15-éig nyilatkozhatunk munkáltatónk, illetve az adóhivatal felé.

Az Alapítvány tevékenységéről és az 1% felajánlásának pontos menetéről a www.leukemias.hu/egyszazalek oldalon olvashat bővebben.

Hirdetés