Sosem volt veszteséges a Raiffeisen Bank

Vágólapra másolva!
A Raiffeisen Bank húsz év alatt a magyar bankrendszer jelentéktelen tényezőjéből a hatodik legnagyobb mérlegfőösszegű, harmadik legnagyobb aktivitású és második legnagyobb nyereséget elérő tagjává vált - hangsúlyozta Felcsuti Péter vezérigazgató, a pénzintézet 20 éves működése alkalmából rendezett sajtótájékoztatón.
Vágólapra másolva!

Felcsuti Péter arra is felhívta a figyelmet, hogy a Raiffeisen Bank működésének 20 éve alatt folyamatosan nyereséges volt. A vezérigazgató kiemelte, hogy vizsgálatok szerint a Raiffeisen márkanév az OTP után a második legismertebb márka a magyar bankpiacon.

A vezérigazgató arra is felhívta figyelmet, hogy az általa irányított bank eredményeit szerves fejlődés útján érte el. A szakember emlékeztetett rá, hogy a hét legnagyobb magyar bank közül az Erste Bank, a HVB Bank, a K&H Bank és az MKB Bank összeolvadással, felvásárlásokkal érte el jelenlegi pozícióját.

Működésének húsz éve alatta a bank mérlegfőösszege az 1987-es 5 milliárd forintról 1569 milliárd forintra, saját tőkéje pedig 1 milliárdról 108 milliárd forintra emelkedett. Közben a lakossági, vállalati és önkormányzati ügyfelei száma 20 év alatt 130-ról 426 000-re bővült, fiókjainak száma pedig 1-ről 112-re nőtt, és a dolgozói létszám a kezdeti 130-ról 2500 fő fölé emelkedett.

A Raiffeisen Bank főbb adatai:

1987.

2006. III. n. év

Mérlegfőösszeg

5 Mrd Ft

1569 Mrd Ft

Saját tőke

1 Mrd Ft

108 Mrd Ft

Adózott eredmény

0,05 Mrd Ft

19 Mrd Ft

Üzemi eredmény

0,2 Mrd Ft

59 Mrd Ft

Fiókszám

1 db

112 db

Ügyfélszám

130 fő

426 000 fő

Dolgozói létszám

130 fő

2519 fő

Forrás: Raiffeisen Bank

A pénzintézet 1569 milliárd forintos mérlegfőösszege alapján a magyar bankpiac 7 százalékának megszerzésével a hatodik legnagyobbnak tartott bank az országban. Ugyanakkor 9,4 százalékot kitevő üzleti aktivitásával a harmadik, 7,6 százalékot kitevő adózott eredményével a második helyen áll a bankok között.

A bank a lakossági betétek 7,2 százalékár, a lakossági hitelek 5,7 százalékát a vállalati betétek 12,1 százalékát a vállalati hitelek 11,7 százalékát, az önkormányzati betétek 19,3 százalékát, a az önkormányzati hitelek 13,1 százalékát kezeli.