Növelik az olajtermelést a szaúdiak

Vágólapra másolva!
Az olajtermelés növelését ígérte Indiai látogatásán Ali al Naimi szaúdi olajügyi miniszter. A miniszter szerint 80 milliárd dolláros beruházással fokozzák majd a termelési kapacitást. A szaúdiak az OPEC-ben elzárkóztak attól a kéréstől, hogy az olajár csökkenésének ellensúlyozására a kartell fogja vissza a termelést.
Vágólapra másolva!

Növeli olajtermelését Szaúd Arábia. Erre tett ígéretet indiai látogatásán Ali al Naimi, az ország olajügyi minisztere. "Biztosítom önöket, hogy Szaúd-Arábia elkötelezett abban, hogy az energiahordozók minél szélesebb kör számára legyenek elérhetőek a globális piacon" - nyugtatta meg Indiai partnereit al Niami.

Szaúd Arábia naponta félmillió hordó olajat ad el Indiának, azonban az olajminiszter szerint ez a mennyiség fokozható. Al Niami bejelentette, hogy országa a jövőben 80 milliárd dollárt költ majd kapacitás bővítésre, hogy növelhesse az olajellátást.

A szaúdiak ezzel szembe helyezkedtek az OPEC azon tagjaival szemben, amelyek a termelés csökkentését követelték, az árak esésének ellensúlyozására. Algéri és Venezuela vezetésével elsősorban az OPEC kisebb tagjai kérték az olajcsap szorosabbra zárását, mert év eleje óta a nyersolaj ára 16 százalékkal csökkent, 52 dollárra. A szaúdiak kijelentették, hogy "hosszabb távú érdekeket tartanak szem előtt a kitermelhető olaj mennyiségének megállapításában.