Az IMF dicsérte és intette Európa gazdaságát

Vágólapra másolva!
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezetője dicsérte Európa erős gazdasági növekedését, de egyúttal a protekcionizmus veszélyeire is figyelmeztetett.
Vágólapra másolva!

Európa gazdasági megélénkülése, Németország és Franciaország által hajtva fontos fellendítő erő volt a globális gazdaság számára - mondta Rodrigo de Rato, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) első embere. Azonban erőfeszítéseket kell tenni annak érdekében, hogy megköthessék a globális kereskedelmi szerződést és hogy csökkenthessék a munkanélküliség szintjét. Az eurózóna munkaerőpiacának újraszabályozásáért a reform-erőfeszítések megújulását is kívánatosnak tartotta.

Rizikók

Bár az eurózóna növekedését 2007-re és 2008-ra 2 százalék körülire várták, de Rato azt mondta, a protekcionizmus szelleme és a munkanélküliség magasabb szintjei összehasonlítva az Egyesült Államokéval, már régebb óta fenyegeti a felemelkedést.

"Régóta várt gyorsulást tapasztalunk a befektetésekben és a foglalkoztatásban Európában - idézte de Ratót a BBC. - Természetesen vannak kockázatai is ennek a jóindulatú kilátásnak. Az egyik különösen aggasztó veszély a protekcionizmus lehetséges újjáéledése. A kormányoknak és polgároknak szerte a világban és így Európában is, nagyon érdekeltnek kell lennie a Doha-forduló tárgyalásaiban" - sürgette a világkereskedelmi egyezséget az IMF vezére.

Az Európai Unió, az Egyesült Államok és a fejlődő országok kereskedelemért felelős miniszterei január végén találkoznak Davosban, a globális kereskedelmi megbeszélések újraindítása céljából, amelyek úgy fél éve akadtak el.