Szigorú volt 2006-ban a versenyhivatal

Vágólapra másolva!
Megháromszorozódott 2005-höz képest a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által kiszabott bírságok összege, 3,3-ról 11,4 milliárdra nőtt. Leginkább 2006-ban is a kartellező cégek félhettek a GVH-tól, és 8,5 milliárd forintot kellett bírságként kifizetniük - írja a Népszabadság.
Vágólapra másolva!

Igazi nagy nevek szerepelnek a terítéken. Az IBM és a SAP Kft. az International System House Kft.-vel karöltve összesen 1,5 milliárd forintot kénytelenek fizetni, amiért összejátszottak a felsőoktatási intézmények 2004-ben kiírt informatikai tenderein.

A biztosítókartellben érintett társaságok, többek között az Allianz Hungária a Generali Providencia és a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetsége a hivatal történetének második legnagyobb, összesen 6,8 milliárd forintos büntetését kapták. (Ebből 5,3 milliárd forint csak az Allianz Hungáriát terheli, ami már GVH-rekord.)

A hivatal hozzáállásának szigorodása leginkább a fogyasztók megtévesztését érintő ügyekben volt tetten érhető. Míg a nagyobb kiskereskedelmi láncok (Tesco, Auchan) és a fogyasztási cikkek gyártói (Colgate, Palmolive, Procter & Gamble, Masterfoods) korábban megúszták néhány millió forintot érő fekete ponttal, ha elfogultan reklámoztak, vagy nem tartották magukat saját akciós ajánlataikhoz, 2006-ban már több százmilliós nagyságrendű, összesen 1,7 milliárdot érő intőt osztott a GVH.

Összesen 1,1 milliárdos büntetéssel "honorálta" a hivatal a piaci erőfölényével visszaélő cégeket, ebből csak egymilliárdot a MÁV kapott, amiért a vasúti liberalizáció után is akadályozta a versenytársakat a tulajdonában vagy kezelésében álló ipari és rakodóvágányokhoz való hozzáférésben.

Jóval kisebb bírságtételek mellett, de komoly munkát végzett a hivatal a versenykorlátozó szakmai és kamarai tervek letörésében. Jelesül a Magyar Ügyvédi Kamarának az ügyvédek reklámozási gyakorlatát korlátozó állásfoglalásait marasztalta el, a Magyar Könyvvizsgálói Kamara etikai szabályzatánál pedig a versenykorlátozó pontokat bírálta. S a hivatal hallatta a hangját a gyógyszertár-liberalizáció kérdésében is - az új szabályozás a GVH 2003-as javaslataira épül.

A jövő év egyik fő témája a GVH számára az árampiac lehet. A verseny szempontjából ugyanis továbbra is zsákutcának tartja a GVH a villamosenergia-piacon ma működő kettős modellt. A hazai termelőkapacitások zöme és bizonyos importkapacitások egyetlen piaci szereplőhöz kötődnek a hosszú távú áramvásárlási megállapodások révén, így nem megfelelő a kínálat a szabad kereskedelem számára, vagyis kvázi lehetetlen a verseny érvényesülése a piacon.

Kartellezésért büntetett a Versenyhivatal/uzletinegyed/hirek/vallalatihirek/20060927kartellezesert.htmlBiztosítókat bírságolt a versenyhivatal/uzletinegyed/hirek/vallalatihirek/20060908megbirsagoltak.htmlVersenyhivatali vizsgálat az MVM-nél/uzletinegyed/hirek/vallalatihirek/20060516versenyhivatali.html