Szinte mindenkinek bejött az eva

Vágólapra másolva!
A december 20-ai határidőig csaknem négyezren jelezték, hogy 2007-től az egyszerűsített vállalkozói adó (eva) hatálya alá kívánnak tartozni, közben a "kijelentkezők" száma mindössze 30 körül alakult.
Vágólapra másolva!

A bekövetkező változással, mintegy 4 százalékkal nő az evázók száma jövőre. Mindezt az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal közölte szerda este.

Ezt az adózási formát 2003 óta választhatják a vállalkozók. Az első évhez képest mintegy kétszeresére emelkedett az evások száma, most túllépi a 100 ezret.

Az eva adókulcsa jelenleg 25 százalék, mely a vállalkozások bevételeit terheli.

Ez a forma elsősorban azért népszerű, mert a vállalkozás kevés adminisztrációt igényel, és egyéb más adókat kivált, így például nem kell személyi jövedelemadót, általános forgalmi adót, vagy a "gépkocsi használati adót" fizetni ezen adónem alanyainak.