Újabb APEH-razzia a Józsefvárosi piacon

Vágólapra másolva!
Ismét ellenőrzést tartott az APEH a Józsefvárosi piacon. A csütörtökön végrehajtott ellenőrzések alapján 1 millió forint összegű mulasztási bírság kiszabása várható.
Vágólapra másolva!

Az ellenőrzés keretében az adóhivatal 23 esetben vizsgálta, hogy szabályosan adnak-e számlát, valamint az áruk eredetének igazolását. Az áruk eredetére vonatkozó 21 vizsgálatból mindössze két esetben igazolódott már a helyszínen az áru származása, mivel számlával igazolták a beszerzést, egy másik adózó viszont elismerte a bizonylat nélküli áru forgalmazását.

A vizsgálat szerint számlát az esetek 52 százalékában nem adtak az árusok, ami 20 százalékkal maradt el a legutóbbi, november 29-i józsefvárosi akció megállapítási arányától. Az APEH a javulást nem az adózói morál javulásának, hanem annak tulajdonítja, hogy az árusok figyelőrendszert tartanak fenn, hogy idejében elmenekülhessenek az ellenőrök elől.

A Józsefvárosi piacon legutóbb 21 alkalommal vizsgálta a bevétel regisztrációját a hivatal, ezek háromnegyedénél volt gond, és három adózó egyáltalán nem rendelkezett bizonylattömbbel. Ekkor 1,4 millió forint volt a mulasztási bírság a vizsgálatok előzetes adatai alapján.