Új vezetője van az Erste Banknak

Vágólapra másolva!
Január 1. óta Papp Edit, korábban a vállalati üzletágért és a treasuryért felelős igazgatósági tag váltotta fel Kisbenedek Péter vezérigazgatót a magyarországi Erste Bank élén. Kisbenedek Péter a nemzetközi bankcsoport pénzügyekért felelős igazgatósági tagjaként folytatja munkáját.
Vágólapra másolva!

Papp Edit 1986-ban végzett a Budapesti Közgazdaság-tudományi Egyetem nemzetközi kereskedelem és pénzügyek szakán, majd 1990-ben a Factors Chain Internationalnél faktoring diplomát szerzett.

Pályafutását 1988-ban az Inter-Európa Bankban kezdte, majd 1989 és 1990 között az Institute Bancario San Paolo di Torinóban, 1991-ben a Cambridge-i Egyetem Nemzetközi Banki Nyári Iskolájában, majd 1993-1996 között Amszterdamban, az ABN Amro Bank tanfolyamain szerzett nemzetközi tapasztalatokat. Később, 1993-tól az ABN Amro Bank vállalati üzletágában különböző vezetői pozíciókat töltött be.

A magyarországi Erste Bank élén történő vezetőváltás része a nemzetközi bankcsoport tervezett holdinggá alakításának, melyet már a bankcsoport felügyelőbizottsága is jóváhagyott. Az újonnan alakuló holding fogja össze a bankcsoport valamennyi irányítási funkcióját, és a helyi szintű ügyfélkapcsolatokhoz biztosítja az infrastruktúrát. Emellett a treasury és a befektetési banki üzletágak is a holdingban összpontosulnak.

Közvetlenül a holdingnak lesznek alárendelve azok az osztrák leánytársaságok, amelyek csoportszintű szolgáltatásokat nyújtanak, valamint azok, amelyek tevékenységükkel szorosan kötődnek a holdingból irányított két üzletterület valamelyikéhez. A központi irányító egységek mellett a holding fogja össze a csoportszintű kockázatkezelést, a stratégiai fejlesztést, az emberi erőforrás fejlesztést, az informatikai és szervezési funkciókat, valamint a csoportszintű teljesítménymérést és a pénzügyet.

Az egyes országok lakossági és vállalati ügyfélkapcsolataiért a holding leánybankjai (a Ceska Sporitelna, a Slovenska Sporitelna, az Erste Bank Hungary, az Erste Bank Croatia, az Erste Bank Serbia, az Erste Bank Österreich, a Banca Comerciala Romana és az Erste Bank Ukraine) lesznek a felelősek.

A holding és az ausztriai Erste Bank jogi kettéválásával 2008 közepétől valamennyi leánybank egyenrangú tagja lesz a holdingnak. A holding központilag irányítja majd az egész bankcsoportot átfogó funkciókat, a kockázatkezelést, az informatikai és ügyviteli funkciókat, a befektetési banki szolgáltatásokat, valamint a pénzügyet.

Az átalakulást az teszi szükségessé, hogy a csoport az utóbbi évek közép- és kelet-európai terjeszkedésének köszönhetően olyan méretűvé nőtt, ami az irányítási és információs folyamatok központosítását teszi szükségessé.

Az átszervezés két szakaszban történik: jövő év közepéig megteremtik a holding szervezeti feltételeit, majd az informatikai rendszerek átalakítás után a 2008-as közgyűlés határozatai alapján jogilag is átalakítják az Erste Bankot.

A bankcsoport ügyfelei számára az új szerkezet sem a bank megjelenésében, sem a tranzakciók lebonyolításában nem jelent változásokat.

Az átalakítás személyi változásokkal is együtt jár. A holding struktúra jogi megvalósításáig a jelenlegi hatról kilenc nő az Erste Bank AG igazgatóságának létszáma. A kilenc főből hárman a jövőben csak az ausztriai piacra koncentrálnak. Reinhard Ortner, az Erste Bank AG pénzügyekért felelős igazgatósági tagja és Erwin Erasim szervezetért és informatikáért felelős igazgatósági tag 2007 közepén, szerződésének lejártakor nyugdíjba vonul.

A nemzetközi bankcsoport új igazgatóságának tagjai a következők. Andreas Treichl a csoport vezérigazgatója, Kisbenedek Péter, a magyarországi Erste Bank jelenlegi vezérigazgatója a pénzügyekért felelős igazgatósági tag lesz. Franz Hochstrasser az összes tőkepiaci tevékenységért, a kereskedésért és az eszköz-forrás menedzsmentért felel majd. Herbert Juranek a szervezésért, informatikáért és fejlesztésért felelős igazgatósági tag lesz, aki már eddig is ezekért a tevékenységekért felelt. Bernhard Spalt a csoport kockázatkezelési tevékenységét irányítja a jövőben. A csoportszintű befektetési banki és a nemzetközi üzletért felelős igazgatósági tagsági pozíciót a 2007-es közgyűlést követően töltik be. Addig Franz Hochstrasser irányítja ezeket a feladatokat.