Tizenöt százalékos kenyérár-emelés várható

Vágólapra másolva!
Minimálisan 15 százalékos áremelést szeretnének elérni a pékek a kiskereskedőknél jövő év februárban. A sütőipar a túlélésért küzd, a fejlesztéshez és a versenyképesség növeléséhez ennél nagyobb arányú áremelésre lenne szükség.
Vágólapra másolva!

Egy kilogramm kenyér átlagos átadási ára - amelyért a sütőipari üzemek a kiskereskedőknek adják az árut - 105-155 forint között mozog - mondta el Ilonka Boldizsár, a Magyar Pékszövetség elnöke. Ez már nem fedezi a megnövekedett költségeket.

Ahhoz azonban, hogy fejlesztésre is jusson az üzemekben, legalább 20-22 százalékos áremelés volna szükséges Ilonka Boldizsár szerint. Több mint 10 milliárd forintnyi beruházást kellene végrehajtani két év alatt ahhoz, hogy versenyképesebbek és korszerűbbek legyenek a magyar pékségek - vélekedett az elnök.

Az elnök tájékoztatása szerint 2006-ban a sütőiparban működő mintegy 1300 magyarországi pékség nyeresége árbevételarányosan nulla-két százalék között mozog. A sütőipar idei árbevétele 96 milliárd forint körül lesz, ami jövőre várhatóan 105 milliárd körül alakul majd.

A szakember rámutatott: négy évvel ezelőtt még 1800 pékség működött Magyarországon, ám a sütőipar ma már a túlélésért küzd. Ráadásul jövőre az ideihez hasonló körülményekre számítanak.

A tevékenység hatékonyabbá tétele érdekében a Magyar Pékszövetség kezdeményezésére több pékség összeállt, hogy közösen szerezzék be az elektromos áramot. Mintegy 90 üzem a szabad piacról, a korábbiaknál olcsóbban vásárolta az áramot az idén. Az érdekképviselet ezért most azon munkálkodik, hogy az elektromos áramhoz hasonlóan a gázt is olcsóbban vásárolhassák a közös beszerzés révén.