Növelné részesedését Romániában az OTP

Vágólapra másolva!
Az OTP Bank romániai leányvállalata középtávon 4-5 százalékos piaci részesedést akar elérni. A bank részesedése a lakossági üzletágban jelenleg 1,15 százalékos. A jelzáloghitelek piacán 1,75 százalékra nőtt már eddig.
Vágólapra másolva!

A magyar pénzintézet a gyors ütemű terjeszkedés jegyében új termékeket tervez bevezetni, és bővíti fiókhálózatát: a jelenlegi 51-ről 70-re idén decemberig, majd 100-ra 2007 végéig.

Az OTP Bank Romania vesztesége az első félévben 1,667 milliárd forint volt; a tavalyi első félévbeni 811 millió forintot vesztett. A veszteséget a fejlesztések indokolják.

A jelentős hálózat- és létszámbővítés miatt a tavalyi teljes veszteség 2,122 milliárd forintnak felelt meg az OTP Bank Romaniánál.

Most júniusban 20 millió euróval 73,7 millió euróra emelte az OTP Bank Romania jegyzett tőkéjét.

Az OTP 2004. júliusban vette meg, 47,5 millió dollárnak megfelelő összegért, az akkor 1 százalékos piaci részesedésű román RoBankot, és még akkor, szeptemberben 10 millió eurós tőkeemelést is végrehajtott a pénzintézetben, amelynek nevét OTP Bank Romaniára változtatta.