Erőteljes visszaesés a beruházásoknál

Vágólapra másolva!
Nem várt mértékben csökkent a második negyedévben a beruházások volumene az egy évvel korábbihoz képest, az MTI által megkérdezett elemzők szerint. Nem kizárt, hogy a negatív tendencia a következő negyedévekre is jellemző lesz.
Vágólapra másolva!

A Központi Statisztikai Hivatal csütörtöki közlése szerint a nemzetgazdasági beruházások volumene az első félévben - az előzetes számítások alapján - 1,8 százalékkal nőtt a tavalyi év azonos időszakához viszonyítva, a második negyedévben azonban 3,6 százalékkal elmaradt az előző évi bázistól.

Tavaly a második negyedévben a beruházások még 9,4 százalékkal nőttek az egy évvel korábbihoz képest, az első negyedévi 6,8 százalékos emelkedés után.

Az előzetesen közölt GDP-adatok és a kiadott építési engedélyek számának csökkenése ismeretében ugyan nem várt kedvező beruházási adatokat a második negyedévre Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője, ám, mint mondta a visszaesés mértéke meglepő volt.

Kedvezőtlennek és váratlannak nevezte a feldolgozóipari beruházások visszaesését is, bár hozzátette, hogy a tavalyi bázis nagyon erős volt.

Suppan Gergely úgy vélte: jövőre akár csökkenhet is a beruházások volumene az ideihez képest, bár a tervezett megaberuházások, reményei szerint ellensúlyozzák a negatív tendenciákat. Lendíthetnek a beruházási adatokon, a várhatóan a jövő év vége felé lehívható uniós források is.

Az elemző az év hátralévő részében sem vár kedvező beruházási adatot, amit a lakásépítések további lassulásával, a megszorító intézkedések hatására csökkenő, belső kereslettel és a vállalati beruházások visszafogásával indokolt.

Ugyancsak a visszaesés mértékét nevezte váratlannak Hegedűs Csaba, az Inter-Európa Bank elemzője, aki azonban az egész félévet tekintve nem tartotta tragikusnak a helyzetet. Elmondta, hogy az autópálya építések csökkenése húzta vissza a beruházások alakulását, ami adódhat a beruházások későbbi elszámolásából.

Hegedűs Csaba úgy vélte, hogy az idén, a harmadik negyedévben, év/év alapon a megelőző negyedévnél kedvezőbb lehet a beruházások alakulása.