Montenegrói bankot vehet az OTP Bank

Vágólapra másolva!
Újabb bankot vásárol az OTP. A bank közleményében nem nevezi meg, melyik tervezett akvizícióját zárta le, de valószínűleg a montenegrói Crnagorska Bankáról (CKB) van szó. A CKB montenegró egyik legnagyobb bankja a vételár korábbi sajtóértesülések szerint 100 millió euró lehetett.
Vágólapra másolva!

Az OTP Bank bejelentette, hogy egy újabb bank megvásárlásáról ír alá szerződést kedden. A Budapesti Értéktőzsde honlapján megjelent közleményben nem nevezik meg, hogy melyik tervezett akvizíciójuk jutott el végső szakaszába, az eddigi hírek alapján, azonban ez valószínüleg a montenegrói Crnogorska komercijalna banka AD, amelynek (CKB) többségi, legalább 80 százalékos részvénycsomagjának megvásárlására augusztus 18-án nyújtott be kötelező érvényü ajánlatot az OTP.

A CKB a montenegrói bankpiac legnagyobb szereplője, piaci részesedése meghaladja a 43 százalékot, mérlegfőösszege 2005 végén 303,7 millió euró volt (1 EUR=277,68 HUF). A várható vételár korábbi sajtóértesülések szerint 100 millió euró.

A kötelező érvényű ajánlat benyújtására - ez az ár mellett a részvény-adásvételi szerződés tervezetét is tartalmazza - azt követően került sor, hogy az OTP Bank akvizíciós munkacsoportja a Berecz and Andrékó Linklaters jogi tanácsadóval és a Deloitte Touche Tomatsu könyvvizsgálóval együttműködve átvilágította a CKB-t - tartalmazta a kötelező érvényű ajánlat benyújtását bejelentő közlemény.

Wolf László, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese augusztus közepén, a bank gyorsjelentésének ismertetésekor azt mondta, hogy a CKB-szerződést várhatóan négy héten belül alá tudják írni. Elmondása szerint Montenegrót azért tartják jó befektetési terepnek, mert makrogazdasági helyzete igen kedvező, költségvetési pozíciója jó egyensúlyi helyzetet tükröz, s már eurót használnak. Nagyon sok külföldi befektető (magyar is) invesztált Montenegróban, főleg az ingatlanpiacon és a turisztikában - emelte ki.

Az OTP Bank idén öt pénzintézetet vásárolt külföldön: Ukrajnában (Raiffeisenbank Ukraine), Oroszországban (Investberbank csoport) és Szerbiában (Kulska banka, Niska banka, Zepter banka). Tárgyalásokat folytat a romániai CEC bank megvásárlásáról is, az augusztus végére ígért eredményhirdetést azonban a román hatóságok sajtóértesülések szerint néhány héttel elhalasztották. A banknak további felvásárlási akciói is folyamatban vannak, a térségben.

Az idei eddigi külföldi akvizíciók 213 fiókkal, 1 189 egységesre bővítik majd az OTP csoport fiókhálózatát, ügyfeleinek számát pedig 1,1 millióval, 11,1 millióra - mondta el Spéder Zoltán alelnök, vezérigazgató-helyettes a második negyedévi gyorsjelentés ismertetésekor. Az OTP csoport ügyfélhiteleinek állománya az új leánycégek adatainak figyelembevételével 2,5 milliárd euróval 17,8 milliárd euróra, teljes bevétele 0,4 milliárd euróval 2,6 milliárd euróra, adózott nyeresége pedig 0,1 milliárd euróval 0,8 milliárd euróra gyarapodik.

Az új leányvállalatok beszámításával az OTP csoport bevételének 26 százalékát a külföldi leánycégek adják, szemben a mostani 14 százalékkal, míg az adózott nyereségben részesedésük a mostani 12-ről 24 százalékra emelkedik. A felvásárlások többsége még nem zárult le, a második negyedévben csak a szerbiai Kulska bankát konszolidálta az OTP Bank.