A MÁV sikeres az illatszerboltokban

Vágólapra másolva!
Közel százezren váltottak kedvezményes árú vonatjegyet augusztus első három hetében a drogériákban. A MÁV első ilyen akcióján sokat spórolhatnak a  szemfülesek:  Debrecenből Szombathelyre például az eredeti ár negyedénél is olcsóbban juthatnak el.
Vágólapra másolva!

Vonatjegyekkel bővítette augusztusban árukínálatát a Rossmann-drogérialánc. A MÁV-val szerződést kötő cég 161 boltjában, 799 forintért megvásárolható egyedi vonatjegyek kapósnak bizonyultak. Az egyirányú, ám tetszőleges utazásra felhasználható bilétákból eddig hetente annyi fogyott, mint amennyit a vasúttársaság egy hónap alatt szeretett volna eladni - írja a Népszabadság.

Alábecsülte a drogériákban eladható vonatjegyek számát a MÁV. Az első ilyen kereskedelmi akcióját a holland és a német vasutak példáján felbuzdulva megindító állami cég személyszállítási üzletágánál alig harmincezer jegy eladását vették programba. A boltokban azonban augusztus első három hetében 95 ezer akciós jegy talált gazdára. Közülük mintegy harmincezer az illatszerüzleteket üzemeltető lánc 26 fővárosi boltjában. Így az augusztus 31-ig tartó akció végéig a drogériák összesen akár 120-150 ezer vonatjegyet is eladhatnak.

A drogérialánc számára nem a jegyeken elérhető árrés hozott hasznot. Többet hozott a konyhára az akció miatt megnövekedett forgalom és a kezdeményezést követő médiavisszhang. Mindezek alapján nem meglepő, hogy amennyiben a MÁV is akarná, a Rossmann továbbra is szívesen árulna vonatjegyeket illatszerüzleteiben.

A jegyek többségét a nagy bevásárlóközpontok üzletei értékesítették. A pályaudvarok szomszédságában üzemelő drogériák viszont a MÁV jegypénztárainak rendszeres zsúfoltsága ellenére sem tudtak jelentős számú utast elcsábítani. A bizonyos vasútvonalak leállítására kényszerülő MÁV a pénztárain aligha tud spórolni, mert azokat részben sem teszik fölöslegessé a drogériák jegyeladásai.

A MÁV akciójával a hosszabb utazásra indulók sokat spórolhattak. A drogériákban vásárolt 799 forintos jegyekkel az utasok akár a Debrecen és Szombathely között közlekedő vonatra is felszállhattak, amelyre egyébként, a hivatalos díjszabás szerint 3700 forintba kerül a jegy. De azok is olcsóbban utazhattak, akik az akciós jegyet Budapest és Zalaegerszeg között vonatozták el. Ezen a szakaszon ugyanis a menetjegy ára 2360 forint lenne.