Háromból csak egy magyar utazó biztosított

Vágólapra másolva!
A külföldre utazó magyaroknak mindössze 35 százaléka köt utasbiztosítást, ami a nemzetközi gyakorlatban jellemző 65-90 százalékos arányhoz képest alacsony - derül ki a CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. által közölt adatokból. Pedig a teljes körű biztonság napi 300-500 forintos ellenértéke aligha tekinthető túlságosan soknak.
Vágólapra másolva!

A hazai magánszemélyek azonban - hasonlóan az összes biztosítási szegmenshez - utasbiztosítások esetében is árérzékenységet mutatnak. A szolgáltatások körét és értékét ma még elsősorban azok tekintik választási szempontnak, akik síelni, a tengerentúlra vagy a Távol-Keletre utaznak.

Jóllehet a biztosítók által jellemzően kínált három kategória között komoly árdifferenciák nincsenek: Európába egy hétre az olcsó kategóriás biztosítás díja 2000-2500, a középárasé 2800-3600, míg az emelt szintűé 4000-5900 forint között mozog.

Az ár mellett a szolgáltatások között is komoly eltérések lehetnek. Egy rövid európai kiruccanás esetén akár egy alapszintű utasbiztosítási változat is megteszi, ahol a kórházi kezelés felső határa jellemzően 2 millió forint.

Egy tengerentúli vagy egy dél-amerikai utazásnál a középáras kategória ajánlott, ahol az orvosi költségek felső határánál 8-10 millió forintot is lehet találni, de 20 millió forintosat is. Amennyiben a prémium kategóriákra vetünk egy pillantást, úgy vannak, akik 20-30 millió forintig fedezik a baleseti ellátás összegét, de van, ahol nem állapítottak meg felső határt.

A legtöbb vitás helyzet a poggyászkárok terén tapasztalható, hiszen meglehetősen gyakoriak a lopások. A poggyászlimit a legolcsóbb módozatnál általában 50-60 ezer forint, a prémium kategóriánál 220-280 ezer forint között mozog, ám a kiutazónak azt is szem előtt kell tartania, hogy az egyes társaságoknál milyen tárgyankénti limitet állapítottak meg, hiszen esetleg meglepve tapasztalhatja, hogy a legfelső kategóriánál is - egyes biztosítóknál - 50 ezer forintnál húzták meg a határt.

A külföldre utazónak ráadásul érdemes azt is mérlegelnie, hogy a sportfelszerelésre is kiterjed-e az utasbiztosítás, s ha igen, milyen limitet határoztak meg, hiszen ez eltérhet a poggyászbiztosítás összegétől.

Az utasbiztosításnál bizonyos esetekben nagyon fontos tényezővé válhat a hazaszállítás költsége. Az olcsóbb változatoknál jellemzően 1-5 millió forint között szóródnak a biztosítási összegek, de több biztosító már ezen a szinteken is limit nélkül térít.

Az utasbiztosítások feltételeit is érdemes részletesen megvizsgálni, erre lehetőséget ad a CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. www.utasbiztosítás.clb.hu című internetes oldala, amelyen az utazás alapvető paramétereinek - utazás időpontja, időtartama, célország - megadása, illetve a fontosabb adatok megadását követően az utasok megtekinthetik a feltételeknek megfelelő biztosításokat, a hozzájuk tartozó szolgáltatásokat és a biztosítások árát is.

A kalkulátor jelenleg 7 biztosító 24-féle utasbiztosítási termékét számolja. A termékskálából az ügyfelek minden esetben találhatnak az igényeiknek és pénztárcájuknak megfelelő szolgáltatású terméket.

Az online utasbiztosítás további előnye abban rejlik, hogy az elutazás előtt szinte az utolsó pillanatban is megköthető, bankkártyával ki lehet fizetni a díjat. Ezt követően a rendszer azonnal megküldi az utasbiztosítási kötvényeket a megadott e-mail címre. Így elegendő akár az indulás előtt egy órával az interneten keresztül megkezdeni az ügyintézést.