Kivezetik a Globust a tőzsdéről

Vágólapra másolva!
 A Globus Konzervipari Nyrt. részvényeit augusztus 22-én törlik a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) terméklistájáról - közölte a BÉT a honlapján csütörtökön. A részvényekkel utoljára augusztus 21-én, hétfőn lehet kereskedni.
Vágólapra másolva!

A Globus részvényei 1993 óta forogtak a tőzsde A kategóriájában.A részvények tőzsdei kivezetéséhez kapcsolódó ajánlat augusztus 4-én lezárult. Az ajánlatot tevő francia Union Fermiére Morbihannaise (UFM) 460 forinton vásárolta meg a felajánlott részvényeket. A tranzakcióval az UFM 56,34 százalékra növelte részesedését a Globusban.

Ezt megelőzően az UFM nyilvános vételi ajánlattal 51,13 százalékos részesedést szerzett a társaságban, a menedzsmenthez köthető korábbi többségi tulajdonosi kör részesedése pedig 57,35 százalékról 26,21 százalékra csökkent. A két tulajdonosi kör korábban olyan opciós megállapodásokat kötött, amelyek értelmében legkésőbb 2011-ig a Globus 100 százalékban a francia cég tulajdonába kerül.

A Globus 2006 első félévét konszolidáltan 14,53 milliárd forint árbevétellel és 2,14 milliárd forint mérleg szerinti veszteséggel zárta. A tavalyi teljes évi árbevétele 31,1 milliárd forint, vesztesége pedig 4,34 milliárd forint volt.

A francia tulajdonos a többségi részesedés megszerzésével stabilizálni kívánja a Globus pénzügyi helyzetét, továbbá a két cégcsoport szinergiáinak kihasználásával a termelés felfutásának elősegítésére és a munkahelyek megőrzésére törekszik korábbi nyilatkozatai szerint.