A mezőgazdasági árak 5,7 százalékkal nőttek

Vágólapra másolva!
Az agrártermékek termelőiár-szintje az idén január-júniusban 5,7 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn.
Vágólapra másolva!

A növényi termékek árszínvonala 10,3 százalékkal, az élő állatoké és állati termékeké 1 százalékkal emelkedett az első félévben. A mezőgazdasági termelés ráfordításainak árszintje 4 százalékkal volt magasabb a 2005. I. félévinél.

Az agrártermékek termelőiár-szintje az idén január-májusban 7,1 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest. A növényi termékek árszínvonala 14,1 százalékkal emelkedett, az élő állatoké és állati termékeké gyakorlatilag nem változott.

A mezőgazdasági termelői árak tavaly január-júniusban 10,5 százalékkal voltak alacsonyabbak az egy évvel korábbinál. A növényi termékeknél az árszint 22,3 százalékkal csökkent, az állati termékeknél 5,4 százalékkal nőtt.

A gabonafélék termelői átlagára az idén az első félévben 9,8 százalékkal nőtt a tavaly ilyenkor mért alacsony szinthez képest.

A zöldségfélék ára 13,4 százalékkal, a gyümölcsféléké 9,2 százalékkal emelkedett. A zöldségfélék közül többek között a karfiol, uborka, paradicsom ára csökkent 4,4, 18,2, illetve 14,6 százalékkal. A vöröshagyma, sárgarépa és a petrezselyemgyökér ára viszont 39,7, 74,3 és 158,8 százalékkal nőtt. A gyümölcsfélék közül a tavalyi termésű alma ára 30,5 százalékkal emelkedett, a sárgabarack ára 13,4 százalékkal csökkent.

A burgonya ára - a tavaly ilyenkori 50 százalékos csökkenés után - idén 58,8 százalékkal emelkedett.

A vágóállatok termelői ára 2006. január-júniusban 1,4 százalékkal nőtt a tavalyi 7,8 százalékos emelkedés után. A vágómarha és vágósertés ára 16,5 és 2,1 százalékkal nőtt, a vágóbaromfi ára 3,6 százalékkal csökkent. Az állati termékek ára 0,4 százalékkal emelkedett, ezen belül a tej termelői ára 2,6 százalékkal csökkent, a tyúktojás ára viszont 8,7 százalékkal nőtt 2005 első félévéhez viszonyítva.

A mezőgazdaság folyó termelő-felhasználásának árszínvonala 3,7 százalékkal volt magasabb a 2005. I. félévinél. A termelésben felhasznált termékek árszintje tág határok közt szóródott: a műtrágyáké mintegy 13 százalékkal nőtt, a takarmányoké stagnált, a szolgáltatások pedig 2-4 százalék közötti mértékben drágultak.

A mezőgazdasági rendeltetésű beruházási javak 5,7 százalékkal kerültek többe, mint az előző év első felében. Az agrárolló mutatója 101,6 százalék volt.