Jó eredményt ért el a Graphisoft

Vágólapra másolva!
A Graphisoft 14,350 millió euró árbevétel mellett 3,906 millió euró nettó nyereséget ért el az év első felében, szemben az egy évvel korábbi 446 ezer euró veszteséggel. A nemzetközi számviteli szabvány alapján készült első félévi konszolidált gyorsjelentés szerint az árbevétel 23 százalékkal nőtt az előző év első feléhez képest.  
Vágólapra másolva!

A második negyedévben a nettó profit 2,776 millió euró volt, meghaladva az elemzők várakozását. A szoftver-fejlesztéssel és értékesítéssel, valamint ingatlanhasznosítással foglalkozó cég egy részvényre jutó nyeresége az első félévi profit alapján 0,37 euró volt, szemben az egy évvel korábbi részvényenként 0,05 eurós veszteséggel.

A Graphisoft tulajdonosai a június 29-én megtartott rendkívüli közgyűlésen döntöttek a szoftverfejlesztési és az ingatlanhasznosítási üzletág szétválasztásáról, és a cég várakozásai szerint napokon belül megtörténik az ingatlanhasznosító Graphisoft Park SE cégbejegyzése. A gyorsjelentés az ingatlanüzletág gazdálkodását befejezett tevékenységként könyvelte el, és ezen az első félévben 335 ezer euró nyereséget számolt el az egy évvel korábbi 2,342 millió veszteséggel szemben.

A Graphisoft első félévi nyereséget a forint gyengülése is növelte, mert az üzemi költségekben ez 0,35 millió euró megtakarítást jelentett. Az építészeti üzletág nyeresége 2,9 millió euró volt csak a második negyedévben, de a Construction üzletág még mindig a befektetési fázisban van és veszteséges - közölte a társaság a gyorsjelentésben. A jellemzően az ArchiCAD termékekkel kapcsolatos építészeti tervezés- és kapcsolódó szoftverek üzletág értékesítése a félév során 16,8 százalékkal 12,974 millió euróra nőtt, az üzemi szintű nyereség pedig 81 százalékkal 4,459 millió euróra emelkedett.

A tavaly piacra vezetett Construction termék, azaz az építőipari kivitelezést támogató Construction üzletág első félévi árbevétele 221,6 százalékkal 1,276 millió euróra emelkedett, az üzemi vesztesége pedig 2,26 millió euró volt. Egy évvel korábban ezen az üzletágon 1,015 millió euró veszteséget könyvelt el a társaság.