Nem drágult a távhő

Vágólapra másolva!
Bár széles körben elterjedt a hír, augusztus elsején mégsem emelték a távhő árát. Drágulás idén a legtöbb helyen már nem is várható.
Vágólapra másolva!

Augusztus elsejétől nem emlekedett a távhő ára, ilyen intézkedésről nem is lehetett szó, írja a Népszabadság. A Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetségének cáfolta, hogy az utóbbi időben az ország bármely távhőcége árat emelt volna, így az sem igaz, hogy ennek mértéke - a sajtóban elterjedt - 18 százalék lenne - mondta Garbai László, a szervezet főtitkára, majd hozzátette: a távhőáremelés nem kormányzati, hanem helyi, települési hatáskör, így központi döntésről nem is lehet szó.

Scheithauer Imre, a Főtáv szolgáltatási igazgatója kijelentette, a budapesti lakosokat ellátó társaság 2004 ősze óta nem emelt árat, és augusztus elsején sem történt ilyen döntés. Bár növekvő költségeik miatt indítványozták az áremelését a fővárosi önkormányzatnál, a testület mint árhatóság közölte: novemberig ez biztosan nem következik be. A Főtáv területén tehát idén, bizonnyal már nem emelik a távhő árát, mivel ennek átfutási ideje több hónap is lehet, vélik a szakértők. A helyhatóságok álláspontja sokak szerint az önkormányzati választásokkal hozható összefüggésbe.

A téves hír oka az lehet, hogy Kóka János gazdasági, illetve Kiss Péter szociális miniszter az áram- és a gázár emelésének június végi bejelentése során így is érthető kijelentést tett. Azóta azonban a gazdasági minisztérium rendre helyesbít: eszerint a kormány csupán azt javasolja, hogy a távhő-szolgáltatóknak a gázáremelés nyomán megnövekvő költségei, egy majdani áremeléskor ne jelenjenek meg 18 százaléknál nagyobb lakossági távhő-áremelésként. Ebben az ügyben a kormánynak csak javaslattételi lehetősége van, az önkormányzatok döntenek. Augusztus elsején tehát a távhő nem, csak az áram és a gáz központi ára változik.