Drágább lett a villany és a gáz

Vágólapra másolva!
Hatályba léptek az új áram- és gázárak. A Népszabadság számításai szerint a nagy gázfogyasztók közül a nem rászorulók több mint 40, a rászorulók 11, illetve 3 százalékos áremeléssel találkozhatnak.
Vágólapra másolva!

Augusztus elsejével, keddtől emelkedik a gáz és a villamos energia hatósági ára. A lakosság esetében havi 110 kilowattórás (kWh) áramfelhasználásig a bruttó ár kWh-nként 32,16 forint helyett 36,24 forint lesz - ez 12,7 százalékos áremelés -, 110 kWh felett pedig 33,60 forint helyett 37,68, ami 12,1 százalékos drágulás. A vezérelt (éjszakai) áram ára 17,16 forintról 21,24 forintra emelkedik: ez 23,8 százalék. A nem versenypiacról beszerzett ipari áramár átlagosan 9,8 százalékkal nő.

A lakossági gázfogyasztók tarifája évi 51 ezer megajoule (MJ) fogyasztásig egységesen 1,36 forintról 1,69 forintra ugrik, ami 24 százalékos emelkedés. Innen a rászorulók és a nem rászorulók által fizetendő ár kettéválik. A nem rászorulók számára évi 51 ezer és 102 ezer MJ között 1,51 forintból 2,14 forint lesz, ami 42 százalékos emelésnek felel meg, míg 102 ezer MJ felett 1,97 forintról 2,75 forintra nő az ár, ami 39 százalékot tesz ki. Ebben, a legmagasabb fogyasztási kategóriában megszűnik az alanyi jogon járó költségvetési támogatás, de a többieknek megmarad. (Ezekbe e számokba már az ártámogatás is beleértendő.)

A szociálisan rászorulónak minősülő lakossági gázfogyasztóknak 51 ezer MJ felett jóval alacsonyabb árnövekedést kell elszenvedniük. Az általuk fizetendő ár 102 ezer MJ-ig 1,51 forintról 1,68 forintra nő, ami 11 százalékos emelkedést tesz ki, a 102 ezer és 170 ezer MJ között 1,97-ről 2,04 forintra történő emelkedés pedig csak három százalék. 170 ezer köbméter felett a rászorulók egyszerre nagyon rosszul járnak: amennyiben az adott évben a fogyasztás e fölé csúszik, a gázszolgáltató a teljes szociális alapú támogatást visszaveszi, igaz, az alanyi jogú támogatás ezután is megmarad. A havi alapdíj 336 forintról 437 forintra nő: ez 30 százalékos emelkedést jelent.

A számítások az óránként húsz köbméter alatti fogyasztást mérő, gázórával rendelkező lakossági fogyasztókra vonatkozik - a túlnyomó többség ilyen -, és bruttóban értendő. A gázszolgáltatók és a rendeletek az adatokat egyaránt MJ-ban adják meg. Egy MJ árából egy köbméter árát úgy lehet kiszámolni, hogy a MJ-árat megszorozzuk 34-gyel.

A gazdasági és a szociális miniszter korábban azt jelentette be, hogy a gázárak átlagosan 27 százalékkal nőnek, oly módon, hogy a legalacsonyabb fogyasztási kategóriára 25, a közepesre a nem rászorulóknak 30, a rászorulóknak 25, a legmagasabb fogyasztásra pedig 37, illetve 30 százalékos áremelés adódik. A gazdasági minisztériumnál az ennek látszólag ellentmondó számításokat úgy kommentálták, hogy az ő emelési mértékeik megfelelő súlyozás után értendők - írja a Népszabadság. A legfontosabb azt figyelembe venni - közölték -, hogy a magasabb fogyasztásúak csak az adott fogyasztási mérték felett fizetik az arra a sávra vonatkozó tarifát.

A rászorulók is augusztus elsejétől, keddtől nyújthatják be gázár- (és távhő-) támogatási igényüket az önkormányzatokhoz. A rendelet szerint most a fogyatékossági támogatásban, a magasabb összegű családi pótlékban részesülők, illetve a nagycsaládosok a kedvezményezettek. Nekik a Magyar Államkincstártól már meg kellett kapniuk az adatlapot, de akinek ez még nincs meg, és jogosultnak érzi magát, az önkormányzatnál beszerezheti azt. Azoknak, akik augusztus 15-ig benyújtják igényüket - és a jegyző azt elfogadja -, visszamenőleg augusztus 1-jétől, akik késnek, azoknak az adott hónap elsejétől biztosítják a kedvezményes árat valamely következő számlában. Október 31-e után viszont már semmilyen igénylést nem fogadnak el.

Az ipari vállalatoknak és a közintézményeknek átlagosan 13 százalékkal lesz drágább a gáz. Az energiaszolgáltatók az augusztus elsejei óraállást becsléssel állapítják meg. Aki ezt el akarja kerülni, be is diktálhatja az aktuális számokat.