Csődökkel fenyeget a madárinfluenza

Vágólapra másolva!
A madárinfluenzát megelőző pánik már májusig 15 milliárd forint kárt okozott az ágazatban Magyarországon, de az állatbetegség hazai megjelenésekor új fejezet kezdődött: a veszteség mértéke nagyságrendileg emelkedhet. Támogatásra egyelőre csak a kiirtott állatok tulajdonosai számíthatnak, az Unió csak a termeléscsökkentő intézkedésekhez ígér segítséget.
Vágólapra másolva!

A kivágott állatok száma csütörtökre elérte a 650 ezret Süth Miklós országos főállatorvos tájékoztatása szerint. Ez körülbelül 2,5 ezer tonna élősúlyt jelent, így a becslések szerint a baromfitartók közvetlen kára meghaladta az egymilliárd forintot.

A feldolgozóknál közvetett kár is jelentkezik emiatt: az érintett területeken működő üzemekben hamarosan nem lesz mit vágni, de ha lenne is, csak meghatározott, csomagolt termékeket állíthatnak elő, azokat is csak a belpiacra. A lecsökkent kereslet miatt jó ideje elsősorban a hűtőházaknak termelnek, ezek befogadóképessége pedig a végét járja, és a túltárolás is tovább növeli a költségeket. Az üzemek dolgozóinak munkabért kell adni, az energiáért is fizetni kell a szolgáltatóknak, nem is említve az előre készletezett anyagok megtérülését és az esetleges banki hitelek fizetését. A vágóhidak kárát így szintén egymilliárdra becsüli Bárány László, a Baromfi Termék Tanács múlt héten megválasztott új elnöke.

A szakember az [origo] kérdésére elmondta, hogy az exportpiacokon van a legtöbb ok az aggodalomra, az Unió területére Bács-Kiskun és Csongrád megyéből, Japánba, Kínába, Hong Kong-ba és Szudánba pedig egész Magyarországról nem lehet baromfit szállítani. A hazai termelés volumenének 25-30 százalékát teszi ki az export, de értékben nagyobb - 45 százalékos - arányt képvisel, mert az értékes részek, például a kacsa -és libamáj kétharmadát exportáljuk, ezekben a termékekben nagyhatalomnak számít Magyarország. Így külön szerencsétlenség, hogy a hazai víziszárnyas-állomány 80-90 százaléka éppen a madárinfluenza által érintett két megyében él.

Amennyiben csökken a kereslet a magyar baromfi iránt, gyorsan akad más szállító a piacon, aki betölti az így keletkezett űrt. Az éles versenyben pedig már nagyon nehéz visszaszerezni az elvesztett piacot - a szakemberek egybehangzó véleménye szerint.

A madárinfluenza magyarországi megjelenése előtt is érték már károk a baromfiipart, a pánik keresletcsökkenést okozott, így a betegség valódi megjelenésekor már meggyengült gazdasági helyzetben voltak. A vágóhidak fél éven keresztül 20 százalékkal alacsonyabb áron tudták csak értékesíteni termékeiket. A 2-3 százalékos profittal dolgozó ágazatban ráadásul raktározási többletköltség és kapacitáscsökkenés is növelte a veszteséget.

A rendkívüli helyzetben felmerült károk enyhítését több állam is indítványozta az Európai Bizottságnál. A javaslatot szerdán fogadták el az illetékes bizottságban. Ennek értelmében a magyar gazdák 1,5 milliárd forintnyi kárenyhítést kapnak, az igényelt 8,5, illetve a szaktárca által biztosnak tartott 6 helyett. A fele részben uniós, fele részben nemzeti keretösszeg kizárólag a termelőket október és április között ért károkra fizethető ki. Ez az összeg a baromfitartók veszteségeit valóban fedezi, de a feldolgozók ennél jóval jelentősebb, mintegy 10 milliárdos kárát már nem.

Az Unió jogrendjében nincs lehetőség a készletezés támogatására, illetve a feldolgozók megsegítésére, és Brüsszel - a túltermelésre hivatkozva - csak a direkt termeléscsökkentéshez kíván hozzájárulni - talán véletlenül, de piacot létesítve ezzel a nagyobb támogatást élvező régi tagországokból érkező áruknak. Léteznek ugyanakkor EU-konform nemzeti forráslehetőségek, a kormány átmenetileg enyhítheti például a munkaigényes ágazatban dolgozók társadalombiztosítási terheit.

Tavaly, a pánik következtében a magyar vágóhidak 65-70 százalékkal kevesebb baromfit dolgoztak fel a szokásos 470-480 ezer tonnánál. A csökkenés körülbelül fele-fele arányban jelentkezett a hazai, illetve az export-értékesítésekben. A kapacitás további visszafogása nem csak az ágazatban dolgozó, mintegy 80 ezer ember megélhetését sodorná veszélybe, de a bejáratott és jól működő külső és belső piacok elvesztésével is járna.

A madárinfluenza nem csak a környékbeli feldolgozókat - a már zárva tartó Carnex csoportot, vagy a még működő Békéscsabai Baromfi-feldolgozó Kft.-t érinti, hanem az egész ágazatra kihat, valószínűleg hosszabb ideig.