Rossz üzenet az adóamnesztia

Vágólapra másolva!
Az adótanácsadók szövetsége rossz ötletnek tartja, hogy a kormány tervezett intézkedései körében olyanok is vannak, amelyek "megbocsátanak" az adóelkerülőknek.
Vágólapra másolva!

Nincs jó üzenete a tisztességes adófizetők számára az adóamnesztiának - nyilatkozta a kormány Új egyensúly programja kapcsán Zara László, a Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesületének elnöke az MTI-nek.

Eddig valamennyivel 50 százalék feletti költséghányadig érte meg az eva választása, a módosítás után ez az arány 50 százalékra csökken - mutatott rá Zara László. A kérdés alapja az, hogy a kormány az Új egyensúly program keretében októbertől 15-ről 25 százalékra kívánja emelni az eva kulcsát. Ennek ellenére Zara túlzásnak tartja, hogy a kormány az idei 100 milliárd forinttal szemben jövőre 153 milliárd forint bevételt vár ettől az intézkedéstől.

Az evakulcs tervezett módosítása összefüggésbe hozható azzal az új szabállyal, amely szerint a "normál" cégek 4 százalék szolidaritási adót és további 2 százalék "elvárt nyereségadót" kell, hogy fizessenek. A kormány azzal is érvelt, hogy elejét kívánja venni annak a gyakorlatnak, amely szerint egy evás és egy "normál" cég összekapcsolásával kedvezményes adózás mellett a költségeket is elszámolják. Zara László szerint az ilyen konstrukció kevesebb lesz, mivel magasabb bevételt kell - az új adók miatt - a "normál" adózású cégnek produkálnia.

Mindenféle adóamnesztia rossz üzenet a tisztességesen adózóknak - jelentette ki az egyesületi elnök. Az adóelkerülés továbbra is megéri, mert előbb-utóbb jön egy olyan kormány, amely majd megbocsát - vélhetik. A mostani javaslat több ilyen elemet is tartalmaz. A magánszemélyek az eddig be nem vallott adót az év végéig bírság- és pótlékmentesen vallhatják be utólag, a megfizetésére pedig 5 éves részletfizetési kedvezményt kapnak. Zara szerint az eltitkolt pénzt már elköltötték, és amúgy sem szívesen vállalnak az emberek ötéves elkötelezettséget.

A 10 százalékos adóval hazautalandó, külföldön lévő pénz pedig azért nem fogja beváltani a hozzá fűzött reményeket, mert az érintettek félnek attól, hogy az adóhatóság megjelöli őket. Németországban is - ahol pedig jobb az adófegyelem, mint nálunk - messze elmaradt a várakozásoktól a hazautalt pénz. A harmadik amnesztiaszerű elem a házipénztárra vonatkozik. Aki megfizette a 35 százalékos osztalékadót, most joggal kérdezheti, hogy miért fizet 10 százalékot az, aki a 35-öt sokallta.

A VPOP nyomozó szervezetének hatáskörét az adócsalásokra is kiterjeszti a kormány javaslata. Miután egyszer már volt önálló adónyomozó szervezet, erre emlékezve Zara László elmondta, hogy mire önálló ügyei lehettek volna, addigra megszüntették. A gyakorlatban ugyanis az APEH ellenőrzéseit követő "szignalizáció" nyomán dolgoztak, vagyis az adóhivatal "szagolta ki" a bűnös ügyeket.

Ami a magánszemélyek 4 százalékos szolidaritási adóját illeti, ennek nagyobb részét az állami szférában dolgozók fogják fizetni - vélte Zara. A magánszférában elsősorban a pénzügyi szektor fizet nagyobb számban évi 6 millió forint felett alkalmazottakat. Náluk a természetbeni juttatás adójának 44-ről 54 százalékra való emelése az elkerülést is nehezíti. A legjobb az lenne, ha az állam minden kedvezményt kiiktatna az adórendszerből - vélte Zara László.