Veres: Az intézkedésekkel 8 százalék a hiány

Vágólapra másolva!
Az idén a tervezett intézkedések megtételét követően lehet az államháztartás eredményszemléletű, GDP-arányos hiánya 8 százalék, nyugdíjreform-korrekcióval - erősítette meg Veres János pénzügyminiszter.
Vágólapra másolva!

Veres János szerint az intézkedések nélkül az államháztartás deficittöbblete 1000 milliárd forint lenne. Az intézkedésekkel 350 milliárd forinttal csökken a deficit a tervek szerint, ennek fele kiadáscsökkentés és fele bevételnövelés. A 2007-es deficitmérséklés tervezett mértéke 1000 milliárd forint. Konkrétumokat a pénzügyminiszter nem ismertetett.

Továbbra is a maastrichti kritériumok 2008-as teljesítésével számolnak - közölte Veres.

Pótköltségvetés benyújtását Veres János nem tartotta indokoltnak, mivel a folyó tételek változása nem éri el azt a mértéket, ami pótköltségvetést tenne szükségessé.

Veres János elmondta, hogy az 1000 milliárd forintos idei többlethiány fele egyszeri, másik fele tartós tételekből áll össze. Példaként az egyszeri tételek közé sorolta a Gripen vadászgépek beszerzése elszámolásának idei 70 milliárd forintos eredményszemléletű hatását, illetve az autópálya építéseknél a költségvetésben elszámolásra kerülő, mintegy 130 milliárd forintot. A fennmaradó 300 milliárd forintról nem kívánt részleteket közölni, mint mondta a jövő hétfői kormányülést követően válnak véglegessé. Az egyszeri tételek között a BKV-t és a MÁV-ot is érintő kiadások is szerepelnek, de konszolidációjuk nem.

Intézkedések híján tartóssá válhatna a gyógyszertámogatás és a gyógyító-megelőző előirányzat "túllövése", ezért a kormány mindkét területnél korrekcióra tesz javaslatot. A javaslatok érintik még a költségvetési intézmények maradványtartási kötelezettségét is. Hangsúlyozta, hogy a kormánydöntésre és egyes esetekben a parlament döntésére is váró javaslatok az idei és a jövő évi eredményt is korrigálják, a 2007-ben is ható intézkedések közé sorolta az ártámogatások módosítását.

Minden adónemet és támogatást, amit az állam ad Magyarországon, megvizsgáltak az elmúlt időben. "Nem lesz minden adónemben módosítási javaslat" - tette hozzá. Nem nyújtanak olyan javaslatot a kormány elé például, ami az ekho szabályait érintené.

Arra a kérdésre, hogy miért a választások után derült ki a valós államháztartási helyzet, azt válaszolta: ilyen jellegű komplex felmérést eddig a PM-ben szándékosan nem készítettek, hogy kiszivárgásuk ne gerjesszen politikai ügyet. Véleménye szerint ma más a helyzet, "ma megvan az esély egy olyan mértékű változásra, amekkorára szükség van, korábban ezt nem láttam".

A 2007-es és 2008-as hiánycélról nem tudott nyilatkozni, "ezekkel akkor tudunk foglalkozni, ha a parlament elfogadja az előterjesztett javaslatokat" - fogalmazott a miniszterjelölt.