Szigorítják a német munkanélküli ellátást

Vágólapra másolva!
A német parlament alsóháza, a Bundestag csütörtökön a Schröder-kormány idején elhatározott munkaügyi-munkapiaci reformok szigorításával igyekezett munkára serkenteni a tartósan munka nélkülieket.
Vágólapra másolva!

Németországban kétféle munkanélküliségi segély van: az egyik meghatározott ideig jár, kötődik az utolsó bérhez, azok kapják, akik frissen kerültek utcára. A másik munkanélküliségi segély úgymond alanyi jogon jár, tartósan munka nélkülieknek, az alapjuttatás 345 euró, de ezen kívül még járnak juttatások különböző jogcímeken. Ez a fajta munkanélküliségi segély szociális segélyként is funkcionál, a szociális segélyt, mint olyat, megszüntették.

A kereszténydemokrata Angela Merkel vezette német nagykoalíciós kormány azonban a költségek megugrásával volt kénytelen szembesülni, sokan ki is játszották a rendelkezéseket, s ezért szigorításokat határozott el, amelyeket kényelmes parlamenti többségével csütörtökön keresztül is vitt.

A jövőben azt a tartósan munka nélkülit, aki egy éven belül három egymást követő alkalommal nem fogadja el a felajánlott munkát, vagy átképzést, megfosztják az alapellátástól. Az alapellátást azonban előzőleg minden egyes elutasítás alkalmával harminc százalékkal csökkentik is. Eddig négy alkalom szükségeltetett az alapellátás törléséhez. Eddig két elutasítás volt szükséges ahhoz, hogy ne csak az alapellátást, hanem például a fűtési költségekhez való hozzájárulást is csökkentsék. A jövőben ehhez egy elutasítás is elég. A szankciók hatályukat vesztik, amennyiben a tartósan munka nélküli ismét hajlandónak mutatkozni munkavégzésre, s nem válogat.