PSZÁF: Nőhet a biztosítók profitja

Vágólapra másolva!
A biztosítótársaságok adózás előtti nyeresége a tavalyi 63 milliárd forintról az idén 70-80 milliárd forintra is emelkedhet a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) szerint.
Vágólapra másolva!

A PSZÁF első negyedévi gyorsjelentése szerint a biztosítási szektorban a szerződések száma 2006 első negyedévében tovább csökkent, miközben az időarányos díjbevétel nőtt. A biztosítók összesített eredménye az ellentétes tendenciák ellenére emelkedett. A társaságok a felügyelet - részben becsült - adatai alapján az első negyedévben 20 milliárd forint körüli adózás előtti profitot értek el.

Az összes díjbevétel az első negyedévben az előző év hasonló időszakához viszonyítva 16 százalékkal bővült, ezen belül az életbiztosításoké 34, a nem életbiztosításoké 4,75 százalékkal. A fő hajtóerőt továbbra is a unit linked biztosítások 77 százalékos éves növekedése jelentette. A unit linked alapok kínálati választéka bővült, megjelentek a távol-keleti papírokba fektető alapok és az összetett termékeket értékesítő úgynevezett strukturált alapok.

A szerződések száma tavaly június vége óta több mint 2,2 millióval csökkent, és március végén 11,8 millió volt. A csökkenés, ami tavaly június óta tart, teljes egészében a nem-élet üzletágban következett be.

Az életbiztosításokon belül folytatódott az átrendeződés a befektetésekhez kötött életbiztosítások javára, számuk az első negyedévben 30 ezerrel nőtt. A unit linked alapokban lévő tőke a 2005. év végihez képest 44 milliárd forinttal, 393 milliárd forintra nőtt. A hagyományos életbiztosítások száma kismértékben csökkent.

A nem élet-biztosításokon belül két területen esett vissza jelentősen a szerződések száma: a balesetbiztosításban, ahol a díjbevétel is mérséklődött, valamint a kötelező gépjármű felelősségbiztosításban (kgfb), amelynek arányos díjbevétele valamelyest nőtt.

A kgfb szerződések számának csökkenésében szerepet játszott a biztosítóváltás is, ennek során ugyanis sokan biztosító társaságtól biztosító egyesülethez mentek át - derül ki a felügyelet jelentéséből. Jelenleg a nagy biztosító egyesületeknél van a kötelező gépjármű-biztosítások mintegy 10 százaléka. A gépjárművel kapcsolatos biztosítások számát az is befolyásolta, hogy a gépjárműkereslet az év első hónapjaiban lényegében stagnált. A nem-életbiztosítási ágba tartozó szerződések csökkenésében szerepe volt a fióktelepek javára megvalósított állományátruházásnak is.