Összefogás a GM-növényekkel szemben

Vágólapra másolva!
Az agrárszervezetek között európai szintű együttműködés középpontjában a közös agrárpolitika (CAP) reformja, illetve a gabona piacra juttatásával és az intervencióval kapcsolatban jelentkező nehézségek állnak - nyilatkozta Rudolf Schwarzböck, az Osztrák Agrárkamara és az Európai Parasztszövetség (COPA) elnöke hétfőn Budapesten.
Vágólapra másolva!

A Magyar Agrárkamara meghívására hazánkba érkezett osztrák delegáció az új probléma, a madárinfluenza kapcsán felmerülő élelmiszer-biztonsági követelményekről, az állatjóléttel és a környezetvédelemmel összefüggő pluszköltségek folyamatos emelkedéséről is tárgyalt - írja a Napi Gazdaság.

Schwarzböck véleménye szerint a megújuló energiának komoly esélyei vannak a jövőben, mivel a fosszilis energiahordozók ára igen magas. Az EU-ban 2010-ig 4-ről 9 százalékra kell növekednie a biomassza arányának az energia-felhasználásban, ami összesen 300 ezer új munkahelyet teremthet. A határidőig az uniónak 17 millió tonna biodízelre és 8 millió tonna bioetanolra van szüksége, csak az üzemanyagigényt számolva.

A magyar és osztrák szakértők egyetértésre jutottak abban, hogy az élelmiszer-kereskedelem egyre fokozódó koncentrációja komoly problémákat okoz, illetve arról, hogy mindkét ország mentes kíván maradni a géntechnológiától (GM). Utóbbi kapcsán Schwarzböck úgy fogalmazott: ez az egyik legnehezebb téma, amelyről országokon belül is megoszlanak a vélemények, az országok közötti álláspontok pedig teljesen eltérőek. Márpedig sikerre csak a határon átnyúló együttműködés számíthat - mondta Schwarzböck.