A vártnál nagyobb kamatemelés Szlovákiában

Vágólapra másolva!
A Szlovák Nemzeti Bank kedden a piacon vártnál nagyobb mértékben, fél százalékponttal 3,50 százalékra emelte irányadó kamatát, a kéthetes repót, mert tart attól, hogy a gyorsuló gazdasági növekedés inflációt gerjeszt.
Vágólapra másolva!

A bejelentésre a szlovák korona 37,065/eurós rekordra drágult a pozsonyi bankközi piacon vételi oldalon, később azonban 27,100-ra enyhült. A bejelentés előtt 37,195/euró volt.

Szlovákiában januárban átlagosan 1,9 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak az EU-szabvány szerint számolva, és 4,1 százalékkal voltak magasabbak, mint tavaly februárban, a szabályozott, főleg közüzemi árak év elején szokásos emelése miatt - jelentette a szlovák statisztikai hivatal hétfőn.

A Szlovák Nemzeti Bank utoljára tavaly február végén nyúlt az alapkamathoz, egy százalékponttal 3,00 százalékra, rekord alacsonyra csökkentve azt, a szlovák korona drágulása miatt. A bank 2004-ben összesen 2 százalékponttal csökkentette alapkamatát.

Rendszeres eurókötvény-kiadási program készül

A szlovák kormány közepes távra szóló, rendszeres eurókötvény-kibocsátási programot készít elő, évi 2 milliárd euróig terjedő kibocsátást tervezve - közölte a szlovák pénzügyminisztérium kedden.

"Mivel Szlovákia belépett az ERM-II. átváltási mechanizmusba, és közeledik az euróövezeti tagság, nagyon valószínű, hogy minden évben euróban jegyzett államkötvényeket adunk ki", olvasható a közleményben. "Ennek az az előnye, hogy gyorsan lehet finanszírozáshoz jutni a külpiacokon, a váratlan pénzügyi szükségletekkel általában járó többletköltségek nélkül", írták.

Rendszeres eurókötvényeket, más néven párhuzamos kötvényeket fognak kiadni, amelyek azonos feltételekkel járnak az euróban, illetve szlovák koronában jegyzett részre. Párhuzamos kibocsátás esetén a korona- és az eurórész összeolvad, miután Szlovákia belép az euróövezetbe, várhatóan 2009. januárban.