Részvényvásárlásba kezdett a lakosság

Vágólapra másolva!
A részvénypiacon megtört a 2003 közepe óta tartó folyamatos állománynövekedés, a vezető értékpapírok áresése ugyanis a tőzsdei kapitalizáció jelentős mérséklődését eredményezte tavaly, a negyedik negyedévben. A magyar háztartások viszont nettó vásárlók voltak, amire már régen volt példa.
Vágólapra másolva!

A tőzsdei részvények állománya piaci értéken 723,1 milliárd forinttal, azaz 9,4 százalékkal csökkent a tavalyi év utolsó három hónapjában - áll a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerdán közzétett statisztikájában.

Így december végén 6 972,0 milliárd forintot tett ki a tőzsdei részvények kapitalizációja. A csökkenés kizárólag az értékpapírok árfolyamának eséséből származott, amelynek hatása 725,8 milliárd forint volt. A negyedév során egy részvényt vezettek be a BÉT-re (Állami Nyomda), amelynek kapitalizációja év végén 8,4 milliárd forintot tett ki.

A magyar háztartások - egy év óta tartó, folyamatos eladás után - ebben a negyedévben nettó részvényvásárlók voltak, 44,3 milliárd forint értékben. A növekmény jelentős hányadát az egyes cégeknél bevezetett, dolgozói részvényjuttatási programok keretében történő lehívások tették ki. Ezzel egyidejűleg a háztartásoknak 23,6 milliárd forint árfolyam-vesztesége keletkezett, míg a részvénybevezetés hatása 1,0 milliárd forint növekményt eredményezett. E tényezők együttes eredményeként, a háztartások részvényállománya 21,7 milliárd forinttal emelkedett, így december végén, a tőzsdei részvényeknek 3,9 százaléka volt a háztartások tulajdonában.

A külföldi befektetők - szemben az előző negyedévvel - nettó eladók voltak 64,3 milliárd forint értékben, és emellett 584,8 milliárd forint árfolyam-veszteséget szenvedtek el. A részvénybevezetés 1,0 milliárd forint növekményt jelentett a szektor számára.

A pénzügyi vállalatok ebben a negyedévben nettó vásárlók voltak, 50,4 milliárd forint értékben, ugyanakkor 46,9 milliárd forint árfolyam-veszteségük keletkezett.

Az államháztartás nettó 45,7 milliárd forint értékben adott el tőzsdei részvényeket, emellett a szektor 39,5 milliárd forint árfolyam-veszteséget is elszenvedett. Ezek hatására 85,2 milliárd forinttal csökkent az államháztartás tulajdonában lévő állomány, míg részesedése 0,4 százalékponttal mérséklődött, és év végén 7,5 százalékot tett ki.