Saját bank kell a muszlimoknak

Vágólapra másolva!
Több százmilliárd dolláros üzletté nőtte ki magát az iszlám előírásait betartó banki szolgáltatás. A hithű muszlimok csak a vallásilag "tiszta" bankokhoz fordulhatnak hitelért, ugyanis az Iszlám előírásai uzsorának minősítik, és ezért tiltják a kamatszedést. Az iszlám bankok, a szigorú vallási előírások ellenére nagy iramban fejlődnek. Az [origo] utánanézett, hogyan juthat hitelhez valaki úgy, hogy közben nem sérti meg a Korán előírásait.
Vágólapra másolva!

Rohamosan terjednek a világpiacon az Iszlám előírásai szerint működő bankok. A vallási előírásokat betartó banküzlet már nem csak az Iszlám országaiban nagy üzlet: sorra nyílnak a muszlimoknak szolgáltató bankok Európában is, azokban az országokban, ahol jelentős muszlim közösségek élnek.

A nagy bankházak is meglátták az üzletet a muszlim közösségben, egyre több bankház nyit olyan részleget, ahol a moszlim igényeknek megfelelően intézik a hitelezést, befektetést: a Citibank, a HSBC, a Deutsche Bank, az ABC, a Goldmann Sachs egyaránt üzemeltet olyan üzletágat, amely muszlimok számára kínál szolgáltatást. Nagy Britanniában 23, Franciaországban 4, Németországban 3 nagy bankház foglalkozik muszlim szolgáltatásokkal.

Mára világszerte több mint 250 pénzintézet nyújt szolgáltatásokat muszlimok számra. Az iszlám banküzlet a hetvenes évek közepén indult. Tíz évvel később, 1985-ben még csak 5 milliárd USA dollárnak megfelelő pénzösszeget kezelt, ez azonban rohamosan növekedni kezdett: 1997-re az összeg 70 milliárd dollárra nőtt, 2005-re pedig meghaladta a 200 milliárd USA dollárt. Elemzők az iszlám bankszektor további bővülésére számítanak. De miért is van szüksége a muszlimoknak külön bankra?

Az Iszlám tiltja a kamatszedést

Egy, a hite előírásait betartó muszlim, nem fordulhat a hagyományos nyugati elven működő bankokhoz, ha hitelre van szüksége vállalkozásához, vagy akár azért, hogy autót vásároljon. Az Iszlám ugyanis tiltja a kamatszedést, amelyet - legyen szó bármilyen alacsony kamatösszegről -, az Iszlám vallási törvénykezése, a saríja uzsorának minősít. A saríja szerint csak a halal, vagyis tiszta üzlet az elfogadható.

"Az Iszlám lényege a társadalmi és a gazdasági igazságosság. A moszlimok kötelesek segíteni az elesetteken." - indokolta a kamat tilalmát az [origo]-nak Iszlám Egyház Dár-asz-Szalam mecsetének egyik imámja. "ha valaki kamatot szed a szükséget szenvedőnek kölcsön adott pénzért, az egyik legfőbb bűnt követi el" - mondta az imám. A vallási vezető elmondta: a Koránban, és a Szunnában írták le a kamatszedés tilalmát.

Az imám elmondta: a halal bankrendszer lényege, hogy a szegényeket ne lehessen kihasználni, és valamelyest csökkenjen a különbség szegény és gazdag között. Az imám szerint Magyarországon egyelőre - különösen a nagy nyugat-európai országokhoz viszonyítva - túl fiatal és kicsi a muszlim közösség ahhoz, hogy saját, vallásilag tiszta szolgáltatásokat nyújtó bankot indítsanak, de nem tartja elképzelhetetlennek, hogy néhány évtizeden belül erre is sor kerülhet.

Nem véletlen, hogy az Iszlám ilyen szigorúan tiltja a kamatszedést: az Iszlámra egyébként is jellemző a társadalmi gondoskodás. Ebben az esetben arról van szó, hogy annak idején azzal próbálták elejét venni az adósrabszolgaságnak, hogy megtiltották a kamatszedést - tudta meg az [origo] Horváth Józseftől, a Corvinus Egyetem Összehasonlító Gazdaságtan Tanszékének adjunktusától.

Horváth elmondta: az Iszlám vallás kialakulása körüli időkben a kölcsönöket nem elsősorban üzletfejlesztésre vették föl. A megélhetésükben megszorult emberek kényszerültek kölcsönt felvenni a szűkös időkben, a rövid távú túlélésre azonban gyakran teljes egzisztenciájuk ráment. "Mielőtt az Iszlám szabályozta volna a kölcsönügyleteket, a Közel-Keleten szokásban volt, hogy ha valaki nem tudott fizetni, megduplázták adóssága összegét" - meséli Horváth.

A kamatszedés tilalma azonban nem muszlim találmány. Már az Ó- és az Újszövetségben is megjelenik az uzsora tilalma. A középkori Európában, a mai Iszlám világhoz hasonlóan tilos volt kamatot szedni a kölcsön adott pénz után - nem mintha az előírások bárkit is meghatottak volna, ha üzletről volt szó. A kamatszedés gyakorlatát Shakespeare is támadta A Velencei kalmár című színdarabjában. A kamatszedés gyakorlatát a nyugati világban a reformáció, és a protestantizmus elterjedése tette végül társadalmilag elfogadottá. Az Iszlám világában azonban megmaradtak az eredeti tanok: a saríja a mai napig tiltja a kamatot. Hogyan tudott kamat nélkül virágzó gazdaságot kialakítani az Iszlám világ, amely már ötszáz évvel ezelőtt is ismert, és napi szinten alkalmazott olyan banki műveleteket, mint az átutalás, vagy a váltó?