Kóka: Közép-európai energiapolitika kell

Vágólapra másolva!
A kelet- és közép-európai országoknak közösen kell fellépniük az energiaellátás biztonságnak, illetve az energiafelhasználás hatékonyságnak növeléséért - mondta Kóka János gazdasági miniszter pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.
Vágólapra másolva!

A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium vezetője a sajtótájékoztatót megelőzően Budapesten tárgyalt a visegrádi négyek másik három országának, Csehországnak, Lengyelországnak és Szlovákiának, illetve Ausztriának, Horvátországnak, Romániának és Szlovéniának az energetikáért felelős vezetőivel.

A magyar miniszter a nyolcoldalú tárgyalásokat követően elmondta: a megbeszélésen három fő kérdésről tárgyaltak. Egyrészt arról, hogy a térségben alacsony az energiafelhasználás hatékonysága s ezen változtatni kell, felgyorsítva az ezzel kapcsolatos kutatás-fejlesztést. A másik fő téma az volt, hogy fejleszteni kell az energiaellátás infrastruktúráját, diverzifikálni kell a gázbetáplálást, gáztárolókat kell építeni, s a tárolókat a lehetőségek szerint regionális szinten össze kell kapcsolni. A harmadik téma az volt, hogy miképpen tudnak közösen fellépni az országok az energiaellátás biztonságának növelése érdekében.

Kóka János közölte: a jövő hét közepéig közösen ajánlást dolgoznak ki az unió számára, s ennek révén megpróbálják befolyásolni a most alakuló, március végére elkészülő uniós energiapolitikai stratégiát. Az ajánlást a brüsszeli bizottság mellett eljuttatják más nemzetközi fórumokhoz is. A felek tárgyaltak arról is, hogy a krízishelyzetek kezelésére közös cselekvési tervet dolgoznak ki, s olyan stratégiai-technológiai felügyeletet hoznak létre, amely folyamatosan figyelemmel követi a térség gázellátását.

Kóka János elmondta: az uniós országok képviselői március közepén fogadják el az energiapolitikai stratégiát. Ezt megelőzően a most tárgyaló felek, kiegészülve a balti és balkáni államok képviselőivel ismét találkoznak álláspontjuk egyeztetése céljából.

A budapesti tanácskozáson részt vevő külföldi országok képviselői a sajtótájékoztatón egyetértettek abban, hogy közösen kell fellépniük a politika és a gazdaság területén az energiaellátás biztonságért, s a hatékonyabb érdekérvényesítés miatt egyeztetniük kell álláspontjukat.

Vladimir Vrankovic horvát energetikai államtitkár közölte, Horvátország biztosítja az energiaellátás diverzifikálásához szükséges műszaki feltételeket, s támogatja az adriai cseppfolyósgáz-terminál és egy, az európai gázrendszerhez csatlakozó új gázvezeték kiépítését.

Kóka János a sajtótájékoztatón bejelentette azt is, hogy napi szinten 3 millió köbméterrel nőtt az Oroszországból a magyar rendszerbe betáplált gáz mennyisége. Hozzátette, a szerződött mennyiséghez képest naponta 4 millió köbméterrel kap kevesebb gázt Magyarország, de a 10-15 százalékos csökkenés ellenére a rendelkezésre álló gáz elegendő a magyar fogyasztás fedezésére.

Energiaválság Grúziában

A kaukázusi országban veszélybe került az energiaellátás egyrészt a hó és a rendkívüli hideg, másrészt a néhány nappal korábban elkövetett szabotázsakció miatt. A dél-oroszországi Észak-Oszétiában január 23-án ismeretlen tettesek az orosz-grúz határ közelében felrobbantották egy gázvezeték két fő ágát, valamint levegőbe repítették egy nagyfeszültségű villamosvezeték egyik tartóoszlopát, is amely orosz áramot továbbított Grúziába.