S&P: Leminősítés kilátásba helyezve

Vágólapra másolva!
A fiskális politikát övező aggodalmakkal indokolva negatív kilátást fogalmazott meg Magyarország vonatkozásában a Standard&Poor's nemzetközi hitelminősítő, miközben a szuverén hitelbesorolást illetően megerősítette a korábbi megállapítását. A forint és a tőzsde is eséssel reagált a kellemetlen hírre. 
Vágólapra másolva!

Ennek megfelelően Magyarország hosszú távú A mínusz és rövid távú A-2 besorolása egyelőre megmaradt, ugyanakkor a negatív kilátás megfogalmazása a hitelbesorolás leminősítésének az előszele, ugyanúgy, ahogyan azt a Fitch december elején tette.

Másfél hónappal azután, hogy a Fitch Ratings a közepes befektetői sávba minősítette vissza a magyar szuverén adósságot, csütörtökön a Standard & Poor's is leminősítést valószínűsítő negatívra rontotta az eddigi stabilról a nála egyelőre elsőrendű magyar adóskockázati osztályzat kilátását, a "mind erőteljesebb költségvetési kihívásokra", az általa 10 százalék felettire várt idei központi hiányra és a szerinte 2014 előtt valószínűtlen eurócsatlakozásra hivatkozva.

A világ legnagyobb hitelminősítője a csütörtöki londoni közlemény szerint a negatív kilátással együtt megerősítette az általa "A mínusz" szinten nyilvántartott hosszú lejáratú, és az "A-2" szintű rövid futamú adósi osztályzatot.

Az S&P indoklása szerint a kilátásrontás a magyar közfinanszírozási rendszerre nehezedő, mind nagyobb mértékű lefelé ható kockázatokat tükrözi, amelyek a magas államháztartási hiányokban és a "gyorsan növekvő" államadósságban mutatkoznak meg.

A Standard & Poor's szerint a költségvetési hiány hozzájárul a folyamatosan magas folyómérleg-deficithez, és a két hiány együtt már kockázatot jelent a makrogazdasági stabilitásra.

A hitelminősítő szerint a jelenleg érvényes konvergencia-programból és a kormányzati tervekből is hiányoznak azok a konkrét szerkezeti intézkedések, amelyek a GDP-hez mért költekezési ráta szükséges gyors csökkentéséhez kellenének.

Az elemzés szerint az áprilisi parlamenti és az őszi helyhatósági választások késleltetik a költségvetési konszolidációt, és egyik nagy párt sem állt elő koherens programmal a költségvetési egyensúlytalanságok kezelésére a választások utáni időszakban.

A Standard & Poor's csütörtöki kilátásrontása előtt éppen egy nappal írta a Dresdner Bank londoni befektetési részlege is (DrKW) átfogó országjelentésében, hogy a magyarországi választások kimenetelétől függetlenül kétséges a gyors költségvetési konszolidáció a következő kormány alatt, és változatlanul elérhetetlennek tűnik a 2010-es eurócsatlakozás.

A Dresdner londoni elemzői a jelentés szerint arra számítanak, hogy a következő kormány valószínűleg a jelenlegi 2010-es céldátum módosításának politikai árát tekinti majd "a kisebbik rossznak" a gyors kiadáscsökkentéssel szemben.

A Standard & Poor's a csütörtöki indoklás szerint azzal számol, hogy az idén a (nyugdíjreform-költségeket tartalmazó) államháztartási hiány el fogja érni a GDP-érték 10,7 százalékát, a romló költségvetési alapmutatók és a jelentős egyszeri kiadások miatt.

A hitelminősítő szerint Magyarország besorolása valószínűleg romlani fog, ha az áprilisi választások után sem lesz jele komoly mértékű és tartós deficit- és adósságcsökkentős stratégiának.