Tavaly 9,9 százalékkal nőtt a kínai GDP

Vágólapra másolva!
A kínai gazdaság növekedése tavaly megközelítette a 10 százalékot; az ázsiai óriás gazdasága ezzel a világ hatodik legnagyobbja lett. De lehet, hogy a negyedik. Ugyanis időről időre kiderül, hogy rendre alulbecsülik teljesítményét.
Vágólapra másolva!

A kínai gazdaság tavaly az utolsó negyedévben 9,9 százalékkal bővült az egy évvel korábbihoz képest, és ezzel a tavalyi évi átlagos GDP-növekedés is 9,9 százalékos lett változatlan áron; abszolút értékben 18,232 billió jüant (2,261 billió dollár) érve el, közölték a kínai statisztikai hivatalban szerdán, kissé fölfelé igazítva a január elsején közölt, 9,8 százalékos éves becslést.

A tavalyi első negyedévi növekedési adatot szerdán 9,9 százalékra javították az eredetileg közölt 9,4 százalékról, a második negyedévit 10,1 százalékra 9,5 százalékról, a harmadik negyedévit 9,8 százalékra 9,4 százalékról, rendre az egy évvel korábbihoz viszonyítva.

Az évi átlagos infláció 1,8 százalékos volt tavaly, de decemberben már csak 1,6 százalékos 2004. decemberhez képest. Az ipari termelés 11,4 százalékkal nőtt tavaly egész évben, ám decemberben már 16,5 százalékos volt a többtermelés az egy évvel azelőttihez képest. A termelő beruházások 25,7 százalékkal gyarapodtak. A kiskereskedelmi forgalom 12,9 százalékkal nőtt.

A világpiaci nyersanyagárak számára mindez további támogatást ad. Kína kőolajimportjának növekedése például tavaly évi átlagban ugyan jelentősen lassult: a 2004-es, 35 százalékos többlet után csak 3,2 százalékkal bővült tovább - újabb rekordra, 126,82 millió tonnára, azaz napi átlagban 2,55 millió hordóra -, sőt, decemberben a kínai import már 6,9 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól, de a változatlanul erős gazdasági növekedés a szükséglet újabb növekedését sejteti már rövid távon.

A nemzetközi elemzők nem bíznak a kínai GDP-növekedés idei lassulására szóló, kormányzati előrejelzésekben, ellentmondást látnak ahhoz képest, hogy a kínai olajszükséglet idei növekedését - importból és hazai termelésből - még a kínai Állami Információs Központ is 6 százalékosra becsüli a tavalyi 4 százalékos és a 2004-es 15 százalékos növekedés után.

A szerdai adatmódosítások összefüggnek azzal, hogy Kína gazdasága régóta gyorsabban bővül, mint eddig becsülték. A nem csekély nemzetközi nyomással is ösztönzött, 2004-es és tavalyi lassító intézkedések - a kamatemelés, a jüan felértékelése, a kínaiak külföldi beruházásainak támogatása - nem jártak számottevő hatással.

A kínai statisztikai hivatal január 9-én kiadta új, módosított becsléseit az elmúlt évekről, 1998 kivételével minden évre feljebb igazítva a GDP-növekedés adatát a korábban közölteknél. A kínai GDP évi átlagos növekedése, százalékban, az előző évhez képest; az eredetileg közölt - és a felülvizsgált számok: 2004: 9,5 - 10,1 2003: 9,5 - 10,0 2002: 8,3 - 9,1 2001: 7,5 - 8,3 2000: 8,0 - 8,4 1999: 7,1 - 7,6 1998: 7,8 - 7,8 1997: 8,8 - 9,3 1996: 9,6 - 10,0 1995: 10,5 - 10,9 1994: 12,6 - 13,1 1993: 13,5 - 14,0.