Ötszázezren fizetik máshol a kötelező biztosítást

Vágólapra másolva!
A tavaly novemberi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási kampányban az előzetes adatok szerint a 3,5 millió autósból minden eddiginél többen, közel 500 ezren váltottak biztosítótársaságot - tette közzé előzetes becslését a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).
Vágólapra másolva!

A szövetség közleménye szerint a 2005. novemberi kampányban bizonytalanságra adott okot a biztosító egyesületek erőteljes piacszerzése, valamint egy olyan cég piaci megjelenése, amely az sms-ben is adott árajánlatot, illetve fogadott el megbízást kötelező gépjármű-biztosítási szerződések megkötésére.

Egy évvel korábban - emlékeztet rá a biztosítási alkuszok szövetsége - "gumiszabály" alkalmazása borzolta a kedélyeket. A gumiszabály a jogszabályban megengedettnél nagyobb szabadságot adott a biztosítótársaságoknak a díjmegállapításban. A szabálytalanságért akkor a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) összesen közel 10 millió forint bírságot rótt ki tíz biztosítótársaságra.

A biztosítási díj időben történő befizetése kizárólag az autós felelőssége - figyelmeztet az alkuszszövetség. Ahhoz, hogy a biztosítási szerződés az új, választott biztosítónál is érvényben legyen, legkésőbb 2006. január 31-ig be kell fizetni az esedékes díjat még akkor is, ha az autós nem kapott felszólítást és postai csekket - hívja fel a figyelmet a FBAMSZ.

Független szakértők szerint 2003-ban a biztosítót váltók átlagosan évi 16 ezer, 2004-ben évi 18 ezer, tavaly pedig már 20-25 ezer forintot is megtakaríthattak, ha kötelező gépjárműfelelősség-biztosításukat másik céghez vitték át.

2003-ban 300 ezren, 2004-ben több mint 250 ezren, tavaly pedig a FBAMSZ előzetes becslése szerint félmillióan váltottak kötelező biztosítót a jogszabályban előírt egy hónapos időszak, november 1-je és november 30-a között.

A kötelező gépjárműfelelősség-biztosítási piac a legnagyobb nem életbiztosítási üzletág, 2003-ban 96,98 milliárd, 2004-ben 110,22 milliárd forint díjbevétel folyt be a piacot alkotó 12 biztosítóhoz, a 2005-ös díjak várhatóan elérik a 127 milliárd forintot.