Magyarországon is terjeszkedik a Moody's

Vágólapra másolva!
Kelet-európai terjeszkedése jegyében a térség négy fő EU-gazdaságában, köztük a magyar piacon is jelen lévő helyi adóskockázati minősítő céget vásárolt a Moody's Investors Service.
Vágólapra másolva!

A Moody's hétfői londoni közleménye szerint a globális hitelminősítő a prágai központú CRA hitelminősítőt vette meg, amellyel már korábban is stratégiai együttműködést folytatott.

A Moody's a CRA-t az amerikai központú Pragocontact Corporation anyavállalattól vásárolta, és "Moody's Central Europe a.s."-re nevezi át, vagyis a céget közép-európai központjává teszi meg.

Az ügylet anyagi részleteit a vállalat nem fedte fel, de jelezte, hogy a CRA-t olcsón vette meg, mondván: a tranzakciónak várhatóan nem lesznek "lényegi kihatásai" a Moody's pénzügyeire.

Mike Foley, a Moody's európai tevékenységért felelős vezérigazgatója hétfőn Londonban azt mondta: az akvizíció célja a cég jelenlétének erősítése Magyarországon, Csehországban, Szlovákiában, Lengyelországban és a szomszédos országokban. A térségi központ egyben kiegészítője lesz a nemrég Moszkvában megnyitott kelet-európai központnak, a Moody's Eastern Europe-nak, tette hozzá.

Petr Vins, a CRA elnöke elmondta: a térségben az utóbbi időszakban erősen növekszik a kereslet az adósminőségi besorolások iránt.

A Moody's Investors Service összesen 35 ezer milliárd dollárnyi szuverén és kereskedelmi adósságra tart érvényben globális adóskockázati besorolást. A magyar szuverén adósosztályzat a Moody's listáján jelenleg elsőrendű "A1", stabil kilátással.

Ez más hitelminősítők metodikájában "A plusz"-nak felel meg. A Moody's magyar szuverén osztályzata három fokozattal jobb a legnagyobb európai hitelminősítő, a Fitch Ratings által érvényben tartott, közepes befektetői "BBB plusz"-nál.

A Fitch december elején süllyesztette erre a szintre a magyar adósságot az addigi "A mínusz"-ról, arra hivatkozva, hogy megítélése szerint romlik a magyar költségvetési helyzet, és ezért szerinte reálisan 2014-ben lehet számítani Magyarország euróövezeti csatlakozására.