Sztrájkolnak a dokkmunkások Európában

Vágólapra másolva!
Európa szerte sztrájkolnak a dokkmunkások. Az Európai Unió szerdán szavaz a kikötői ki- és berakodás liberalizálásáról, a munkások ezt próbálják megakadályozni. Szakértők szerint a szavazás éles lesz ugyan, de feltehetően még nem jött el a monopolhelyzet megváltoztatásának ideje.
Vágólapra másolva!

Az Európai Unió (EU) legnagyobb kikötőiben, egyebek között Antwerpenben, Rotterdamban, Marseilles-ben és Hamburgban a kikötői szolgáltatások liberalizálása ellen sztrájkoltak tegnap a dokkmunkások.

Strasbourgban, az Európai Parlamentnél (EP) hatezren demonstráltak ugyanezzel a céllal, a tüntetést vízágyúkkal és könnygázzal oszlatták szét.

A több ezer munkás részvételével megtartott demonstrációt azért szervezték a szakszervezetek, mert holnap az EP elé kerül az a törvényjavaslat, amelynek értelmében véget érne a számos európai uniós kikötőben érvényes monopolhelyzet a hajók ki- és berakodása terén.

A piac liberalizálása már két éve felmerült, de akkor leszavazták a képviselők az előterjesztést. Szakértők szerint ezúttal nagyon kiélezett szavazásra lehet számítani, de feltehetően ezúttal is a nyitás ellen érvelők lesznek többen.

A dokkmunkásokat támogatja az EP kommunista, szocialista és liberális frakciója is, miközben a hajótulajdonosok jelentős lobbitevékenységet fejtettek ki az Európai Bizottság által is támogatott előterjesztés mellett.

Ha mégis az igenek győznének a parlamenti szavazáson, akkor az nagyban felforgatná az egész uniós kereskedelem 70 százalékát bonyolító, négyszáz európai kikötő életét, annak ellenére, hogy a javaslat korlátozná az önerőből történő kirakodás jogát, ezzel is védve a dokkmunkások érdekeit.

Eladásra kínálják a budapesti szabadkikötőt/uzletinegyed/hirek/vallalatihirek/20051011eladasra.htmlJó közepes szezon a balatoni hajózásban/uzletinegyed/hirek/vallalatihirek/20050930jokozepes.html