Vágólapra másolva!
A külgazdasági tevékenység nagyrészt a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium illetékességébe tartozik, de a Külügyminisztérium lehetőségein belül közreműködik a közös cél megvalósításában - mondta Somogyi Ferenc külügyminiszter.
Vágólapra másolva!

A magyar vállalatok külpiaci törekvéseinek előmozdítása érdekében írt alá együttműködési megállapodást Somogyi Ferenc külügyminiszter és Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke kedden a Külügyminisztériumban.

Somogyi Ferenc külügyminiszter az aláírás kapcsán hangsúlyozta: a Külügyminisztérium egyik alapvető feladatának tartja, hogy aktív részt vállaljon a kormány külgazdasági stratégiájának megvalósításában, segítse a magyar vállalatok külpiaci megjelenését.

Parragh László, a kamara elnöke szólt arról, hogy az MKIK vegyes kamarák létrehozásával támogatja a magyar vállalatok külpiaci tevékenységét. Hamarosan megalakul a magyar-román, illetve a magyar-horvát vegyes kamara - tette hozzá.

Somogyi Ferenc hangsúlyozta, a Külügyminisztérium a kétoldalú kapcsolatokban megteremti azt a kedvező légkört, amelyben a nemzetközi szerepvállalásban érintett magyar, illetve magyarországi vállalatok eredményesen tárgyalhatnak. A külügyminiszter kitért arra, hogy a jelenlegi a kormányzati munkamegosztásban a külgazdasági tevékenység alapvetően a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) illetékességébe tartozik, de a tárcával való jó együttműködés és az érdekek azt kívánják, a Külügyminisztérium is működjék közre. Somogyi Ferenc elmondta, hogy a Külügyminisztérium továbbra is nyitott a gazdasági élet szereplőinek javaslatára, a tárgyalásokra.

Parragh László, az MKIK elnöke emlékeztetett arra, hogy az önkéntes kamarai rendszerben 40 ezer taggal rendelkeznek. Tagságuk adja a GDP kétharmadát, a magyar export 95 százalékát. A kamara elnöke fontosnak tartotta, hogy a megállapodás kitér az Európai Unión belüli lobbizás erősítésére is. A kamara elnöke elmondta, hogy a magyar kis- és középvállalkozások is egyre aktívabban érdeklődnek a külpiacok iránt. Tevékenységüket segítik a kamara különböző nemzetközi tagozatai, illetve a létrejövő vegyes kamarák.