Magyarországon is hamisítottak eurót

Vágólapra másolva!
Tavaly 96 ezer hamis euróérmét fedeztek fel és 3 illegális pénzverdét lepleztek le az uniós hatóságok, közülük az egyiket Magyarországon - írja az eurohirek.hu című internetes újság.
Vágólapra másolva!

Tavaly növekvő számú, de mégis viszonylag kevés hamisított euróérmét vontak ki a forgalomból. A jegybankokhoz mintegy 96 ezer hamis euróérmét juttattak el a hatóságok és a pénzintézetek 2005-ben. Összehasonlításképp: 2004-ben 74 ezer hamis érmét fedeztek fel, 2003-ban pedig 26 ezret. A hamis érméket nagyon nehéz észrevenni, ám főleg a jól beállított automaták vagy más berendezések visszautasítják azokat.

Növekvő számuk ellenére a felfedezett hamis érmék száma és aránya alacsonyabb, mint a hamis euróbankók esetében. A tavaly használatban álló 63 milliárd euróérméből 96 ezer, azaz minden 677 419-ik darab volt hamis, miközben a forgalomban lévő 10,4 milliárd euróbankjegyből 579 ezer, azaz minden 17 962-ik bizonyult hamisnak.

Az euróérmék hamisításában tavaly Magyarország is érintett volt. A rendőrség 3557 érmét foglalt le még azok forgalomba helyezése előtt. A nemzeti hatóságok jelentése szerint 2005-ben három illegális pénzverdét lepleztek le, egyet Magyarországon, egyet Lengyelországban és egyet Bulgáriában.

Ahogy az [origo] tavaly beszámolt róla, több ezer hamis kéteuróst, félkész aprópénzeket és pénznyomásra alkalmas kliséket foglalt le a rendőrség egy erdőkertesi családi házban.Az illegális pénzverdében két férfit tetten értek és előzetes letartóztatásba helyeztek. A gyanúsítottakat előállították és ellenük pénzhamisítás megalapozott gyanújával büntetőeljárást indítottak.

Fotó: MTI
A hamis kétéeurósokat a legnehezbb felismerni

Az eurohirek.hu információi szerint a leggyakrabban hamisított euróérme a kéteurós. Főként a német nemzeti oldalt reprodukálják, ezt követi a francia, a spanyol, a belga, az olasz, az osztrák, a holland, a görög és a luxemburgi nemzeti oldal a népszerűségi listán. Ami a hamis euróbankjegyeket illeti, az Európai Központi Bank adatai szerint közel 286 ezernyit vontak be 2005 második felében, főként 50-est. Az év egészét tekintve a 2004 évi 594 ezerről, 579 ezerre csökkent a fellelt hamis bankók száma.

Az euróérmék és bankjegyek védelmében az Európai Bizottság Csalásellenes Irodája (OLAF) szorosan együttműködik az Európai Központi Bankkal, az Europollal, az Interpollal és az illetékes nemzeti hatóságokkal.

Az Európai Bizottságban az OLAF készíti elő a törvényjavaslatokat, figyelemmel kíséri, és tanáccsal segíti a tagországokban a törvények alkalmazását az euróbankjegyek és -érmék hamisításával kapcsolatban. Az Európai Parlament hivatalos kérdéseire és kéréseire is ez az intézet válaszol. Az OLAF felelős az euróbankjegyek és -érmék védelmére kidolgozott Periklész-programért, illetve az euróérmék technikai védelméért.

A növekvő számú és egyre kifinomultabb euró-hamisítási ügyek hatására, a Bizottság tavaly májusban ajánlást fogalmazott meg. Az ajánlás leírja a hamis euróérmék forgalomból való kivonásának gyakorlatát is.