Svédország megtöri az olajfüggőséget

Vágólapra másolva!
A svéd kormány olyan programon dolgozik, amelynek eredményeként az északi ország gazdasága - a közlekedést is beleértve - 2020-ra függetlenné válna a kőolajtól. A terv egyértelműen a megújuló energiaforrásokra épül és egy szóval sem említi az atomenergiát.
Vágólapra másolva!

A programról az első hírek a legtekintélyesebb svéd napilapnak számító Dagens Nyheter október elsejei számában jelentek meg, vagyis az olajfüggőség megtörésének szándéka nem kapcsolódik szorosan az orosz gázcsap elzárásának csak idén januárban reálissá vált veszélyéhez (annál kevésbé, mivel Svédország alig használ földgázt). Az indok sokkal inkább a tavalyi olajárrobbanás, valamint a szénhidrogén-használattal együtt járó környezeti válság, aminek a klímaváltozás csak az egyik tünete - írja a Népszabadság.

A kormányprogram szintjére emelt elképzelés - amelyet decemberben már Göran Persson miniszterelnök ismertetett - abból indul ki, hogy a svédek nemzetközi öszszehasonlításban viszonylag kevéssé függnek a szénhidrogénektől: az ország energiamérlegében az olaj mintegy 30, a gáz pedig alig 1,5 százalékkal szerepel. Ugyanakkor jelenleg is magas, 25 százalék fölötti a megújuló források, mindenekelőtt a vízenergia részesedése.

A program öt fő intézkedési irányt tartalmaz: adókedvezményt adnak ahhoz, hogy az olajfűtést használó háztartások átálljanak a megújuló energiaforrásokra (pontosabban a közintézmények számára már elérhető támogatást a magánszemélyekre is kiterjesztik), környezetbarát üzemanyaggal működő távfűtési rendszereket építenek, 2016-ig megháromszorozzák a zöldenergiával (elsősorban biomasszából) előállított áram menynyiségét, átállnak a "megújuló üzemanyagok" - főként a bioetanol - használatára a közlekedésben, és évente csaknem egymilliárd koronát (26 milliárd forintot) költenek a zöldenergiával, például a biodízellel és a biogázzal kapcsolatos kutatásokra.

Monah Sahlin, a fenntartható fejlődés minisztere szerint elérhető cél, hogy Svédországban 2020-ra egyetlen háztartás se használjon olajat, és minden autós számára reális alternatíva legyen, hogy benzin helyett valamilyen bioüzemanyagot tankoljon. Svédországban egyébként jelenleg már az autópark csaknem 10 százaléka üzemel etanollal vagy biogázzal, és minden második benzinkútnál elérhetőek az alternatív üzemanyagok, amelyek ráadásul az adókedvezmények miatt olcsóbbak is a benzinnél és a gázolajnál. Az autósok átállását további adócsökkentéssel, valamint a már ma is létező ingyenes parkolás és a dugódíj-mentesség kiterjesztésével akarják ösztönözni. (A dugódíj, vagy dugóadó elnevezés tulajdonképpen belvárosi úthasználati díjat takar. Stockholmban a januárban indult hét hónapos kísérleti időszak alatt fizetni kell a csatornák által körülvett belvárosba való behajtáskor.)